
Fotó: MTI
2012. március 13., 08:162012. március 13., 08:16
A rozsnyói tűzoltóság az MTI-nek megerősítette, a várban a szombati tűzvész során elszenesedett faszerkezet egyes részei kaptak újra lángra az erős szélben. A várban a szombaton több mint hat órán keresztül pusztító tűzvész okozásával két gyereket gyanúsítanak. A feltételezés szerint a 11 és 12 éves fiúk cigarettázás közben felgyújtották a domboldalon a füvet, ami miatt lángra kapott a vár tetőszerkezete. A rendőrség közveszélyokozás miatt indított eljárást ellenük. Közben megkezdődött a kiállítási tárgyak elszállítása a várból, miután a tűzoltóegységeknek sikerült stabilizálni a helyzetet tegnap délutánra.
„A tüzet sikerült eloltani, a rozsnyói tűzoltóság egységei elvonultak a területről” – nyilatkozta Ján Egri, a rozsnyói kerületi tűzoltó-kapitányság vezetője az MTI-nek. Hozzátette, hogy a rendőrség a várat és környékét még megfigyelés alatt tartja, de nem számolnak a tűzeset kiújulásával. A homonnai tűzoltóság 10 tagja megkezdte a takarítási munkálatokat. Peter Bollo krasznahorkaváraljai polgármester elmondása szerint megkezdődött a tárgyak számbavétele és azok elszállítása a helyszínről. A kiállítási tárgyak várhatóan a kassai múzeumba kerülnek. A Szlovák Nemzeti Múzeum közleménye szerint megmenekült a kiállított tárgyak 90 százaléka. Leégett a vár tetőszerkezete, a nemrég felújított gótikus palota, súlyosan megrongálódott a harangtorony is.
A tűzesetet követően a csíkszentkirályi RMDSZ képviselőiben megfogalmazódott a gondolat, hogy Erdély-szintű összefogás keretében vegyenek részt a felbecsülhetetlen értékű történelmi műemlék megmentésében, átvállalva a rendkívüli jelentőségű kulturális emlék felújítási kiadásaiból. Krasznahorka várához érzelmi kötelékek fűzik Csíkszentkirályt, hisz csíkszentkirályi származású az az Andrássy család, amelynek tulajdonában volt a vár 1575-től az 1900-as évek elejéig.
Bár több mint 400 év telt el azóta, hogy a székely származású Andrássy család szülőföldjét elhagyni kényszerült, az utódok nem feledték el csíkszentkirályi gyökereiket, nemesi előnévként viselték a hajdani szülőfalu nevét, számos alkalommal anyagi segítséget is nyújtva. Ezt a több évszázados kapcsolatot erősítette a 2008-ban megkötött testvér-települési szerződés.
A 14. században épült vár a felerészben magyarok lakta Krasznahorkaváralja település nevezetessége, melyet az elmúlt években az erdélyi testvértelepülés elöljáróinak, lakóinak többször volt szerencséjük meglátogatni. „Krasznahorkai barátainkkal szoros kapcsolatokat alakítottunk ki, politikai és társadalmi-kulturális tekintetben jól együttműködtünk, természetes tehát, hogy az RMDSZ vállalni szeretné a felújítás terheinek egy részét. A tűz következtében keletkezett kár jelentős, a határon túli összefogás erejének ilyenkor kell megmutatkoznia” – fogalmazott Tánczos Barna államtitkár.
Az „Asociaţia Csíkszentkirályért Egyesület” a RO32 RNCB 0152 0423 5377 0001 (CUI: 16209110, SWIFT-kód: RNCBROBU) számlaszámra várja az adományokat (lejben). A számla a Román Kereskedelmi Bank (BCR) Hargita megyei kirendeltségéhez tartozik.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.