
Kisebb külföldi csoportoknak nyújtana valódi élményt Erdélyben szervezett programjaival a zetelaki Szabó Borbála, aki személyes kapcsolatok segítségével már számos európai turista véleményét változtatta meg a Székelyföldről.
2014. november 04., 19:292014. november 04., 19:29
„Rossz a rólunk alkotott kép a köztudatban, ezért nehéz idecsalogatni a külföldi turistákat” – mondta a holland állampolgársággal is rendelkező zetelaki kezdeményező. A Travel2Transylvania utazási iroda megálmodója szerint ez nemcsak a külföldön történt bűnözések miatt terjedt el, hanem azért is, mert a kilencvenes években a segélyszervezetek negatív képet festettek Erdélyről, így a szegénység, a rossz életkörülmények és az iskolázatlanság maradt meg leginkább a hollandok köztudatában az erdélyiekről.
Székelyföld és Erdély egy másik arcát kell megmutatni – hangsúlyozta Szabó Borbála, aki kezdeményezésével olyan réteget célzott meg, amelyet sokan elhanyagolnak. A legtöbben ugyanis a magyarországi turistákra összpontosítanak, kevesen szólítják meg a távolabbról érkezőket. Mint mondta, „hidakat” építene Székelyföld és Hollandia között élményprogramokkal, túrákkal, és a külföldiek ismerőseik révén kapnak bizalmat az idelátogatáshoz.
Az utazási iroda megálmodója Hollandiában kialakított kapcsolatai révén immár több éve olyanokat győz meg, hogy látogassanak a Székelyföldre, akiknek korábban igencsak negatív előítéleteik voltak az itteni életmódról. Egy nemsokára ideutazó finn turistacsoportot Finnországban élő barátnőjén keresztül győzött meg, és mint mondja, ez esetben is főleg az emberi kapcsolat volt a döntő érv.
Úgy véli, nehéz eladni a székelyföldi túrákat, ugyanis gyakran kevés vagy téves ismerettel rendelkeznek a külföldiek, azonban a személyes kapcsolatok révén kedvet kapnak a felfedezéshez, és miután már jártak itt, teljesen megváltozik a véleményük.
Nem sablonos utakat kell megtervezni, el kell térni a megszokott látványosságoktól – vélekedik Szabó Borbála, aki szerint sokszor a különleges párosítások – például a mofetták és a wellnessfürdők kombinációja egy programban – miatt térnek vissza a külföldiek – de mindez változó, úgyhogy az illető személyre, csoportra kell szabni a programokat is. Rendszerint műveltségtől és életmódtól függ, hogy az ide érkezők milyen programot választanak.
„Számukra egzotikus élőben látni több évszázados hagyományokat, szokásokat. Egy autentikus székely házban szállást kapni sokszor nagyobb élményt jelent számukra, mint egy többcsillagos hotel luxusa” – ecsetelte a külföldi turisták hozzáállását az utazási iroda vezetője.
Szerinte az erdélyi biodiverzitás különösen vonzó a külföldiek számára, ugyanis ezt gyakran nem tapasztalhatják meg otthon. Mivel lenyűgöző számukra a székely tájak pazarsága, gyakran a barangolást, túrázást, biciklizést vagy a télisportokat választják a felfedezéshez.
A túrákkal a külföldi turisták mintegy visszatérhetnek a természetbe, és újból meghallhatják az erdő hangját, de szerveznek gyógynövényekre összpontosító sétákat, és medvelesre is jelentkezhetnek az érdeklődők.
Drakula nevével csalogatnák a turistákat
Drakula nevét és legendáját világszerte ismerik az arab és ázsiai országokban is, és ha ezt ki lehetne aknázni, több százezer turistát lehetne Romániába csalogatni – mondta Alin Burcea, az egyik legnagyobb hazai utazásszervező cég, a Paralela 45 vezetője az ezen a héten zajló londoni nemzetközi turisztikai vásáron. Mint kifejtette, Drakula-útvonalat hozna létre egy nagy-britanniai turisztikai céggel közösen – a projektet az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, az arab és ázsiai országokban is népszerűsítenék. A külföldiekkel való beszélgetésekből kiderült, hogy a nagyvilágban Eminescuról például semmit sem tudnak, de Drakula neve mindenki számára ismerősen cseng – mondta Burcea, aki szerint a Vlad Ţepes alakja köré épültő legendák és a Duna-delta vonzhatná a legtöbb turistát Romániába. „Nem lehet eladni a román tengerpartot a külföldieknek, hiszen nem versenghetünk Olaszországgal, Horvátországgal, Spanyolországgal, Görögországgal vagy Törökországgal. Viszont a Drakula-útvonal sokakat érdekelne, például tunéziai és marokkói partnereinket is, akiknek már említettem ezt” – mondta az utazásszervező.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!