Hirdetés

Székelyföldi bravúr a Hősök terén

A bajai Németh János nyerte My Boy Mennydörgés nevű lovával a 6. Nemzeti Vágtát Budapesten. Alkony nyergében Sepsiszentgyörgy képviselője, Bagoly Szabolcs előfutamgyőztesként írta be magát a viadal történelmébe, és egyetlen hellyel maradt le a fináléról.

2013. szeptember 22., 19:392013. szeptember 22., 19:39

Csak a tájékozatlan turisták, illetve a Szépművészeti Múzeumban rendezett Egon Schiele-kiállításra igyekvők számára okozott némi kényelmetlenséget a budapesti Hősök terén és környékén a hét végén tartott kétnapos lovasünnep.

Izgalmas verseny történelmi díszletekkel

A 6. Nemzeti Vágtát azonban nemcsak a pazar történelmi \"díszlet\" avatta különlegessé, hanem a folyamatosan gyarapodó nézősereg előtt zajló lovasprogramok, illetve az Országkonyha étel- és italkínálata és az Andrássy úton felállított pavilonok kavalkádja is.
Persze azért senki sem feledte, miért is jöttünk: a magyar lovashagyományok felélesztésének, lovaskultúránk fejlesztésének nemzettudat-formáló célkitűzésén túl az izgalmas versenyek is legalább akkora attrakciót jelentettek. A több magyarországi és két külhoni helyszínen – Háromszéken és a Vajdaságban – tartott előversenyen továbbjutott, vagy a kétmillió forintos rajtdíj fejében benevezett egységek 69-re kerekítették az induló csapatok számát.

A hiányzók között szerepelt Csíkszereda is, a Székely Vágtán győztes ló, Orson eredetének tisztázatlansága miatt Márton Gréta nem indult Budapesten. Székelyföldet azonban változatlanul négy település képviselte, miután Erdőszentgyörgyöt egy magyarországi cég „befizette\" egy körre. A színeiben induló Savanyó Tibor (Baron Gyémánt Babilon nyergében), valamint Kézdivásárhely lovasa, Bódi Albert egy nyíregyházi kölcsönlóval, Record-M-mel azonban egyelőre csak jött és látott. Csíkszentkirály \"amazonja\", André Mónika – otthoni lova, Herceg „eredetzavarai\" miatt – egy bábolnai kölcsönlóval, Mersuch-Merengővel bő egy körrel a befutó előtt még vezett, de az arab ló erejéből 1100 méter helyett csak 750-re futotta.

Jó teljesített a szentgyörgyi lovas

Eddigi pályája csúcsára ért viszont a sepsiszentgyörgyi Bagoly Szabolcs. A Székely Vágta döntőjét lova, Alkony sérülése kihagyni kényszerülő lovas a gyógyulást követően remek munkát végzett. A sokáig a második helyen haladó háromszéki páros 400 méterrel a vége előtt az élre állt, s bár a Győrság képviseletében versenyző Sárfi Éva Roy nevű lován az utolsó métereken megszorongatta, Bagoly futamgyőztesként írta be magát – székelyföldi lovasként elsőként – a Vágta történetébe. A középdöntőben – ahonnan egyetlen versenyző jutott a fináléba – Szabolcs remekül rajtolt, két körön át vezetett, amikor a gazdag Vágta-múlttal rendelkező bajai Németh János My Boy Mennydörgés nevű lovával az élre tört, s már nem is engedett maga elé senkit.

A második helyét megőrző, alig lemaradó Bagoly Szabolcs teljesítménye azonban minden elismerést megérdemel, a 27 éves lovas egyértelműen kihozta a maximumot magából, illetve ötéves lovából. A Nemzeti Vágta lovasünnepét egyetlen szomorú esemény árnyékolta be: az Apc képviseletében versenyző Si Belle nevű ló a futam befejezte után összerogyott, s bár gyorsan kórházba szállították, az állatorvosok szerint aligha éli túl a valószínűleg szívkoszorúér okozta tragédiát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés