Hirdetés

Székely Vágta: szombaton rajthoz állnak a versenyzők

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Holnap összesen 27 székelyföldi település lovasa áll rajthoz. Este a Honfoglalás című rockopera erdélyi ősbemutatója lesz a fő produkció, a Kálnoky-lovarda lovasaival és a Háromszék Néptáncegyüttes tagjaival kiegészülve, „akik nem statiszták, hanem szerves részei ennek az előadásnak, hiszen a látványt ők biztosítják” – mondta el sajtótájékoztatón Pintér Tibor, a rockopera rendezője.

Bíró Blanka

2011. július 29., 08:432011. július 29., 08:43

„Tavaly a Nemzeti Vágtán merült fel először a Székely Vágta megszervezésének gondolata, amikor a ferencvárosi önkormányzat jóvoltából egy magyarországi lovas Sepsiszentgyörgyöt képviselhette a futamon” – idézte fel a maksai Óriáspince-tetőn szombaton sorra kerülő lovas rendezvény előzményeit Antal Árpád polgármester. A budapesti Nemzeti Vágta előfutamának számító Székely Vágta szervezői csütörtökön a rendezvény helyszínén tartottak sajtótájékoztatót.

Az Óriáspince-tetőn a szerda esti viharkárokat próbálták orvosolni, hiszen a heves eső és szél megrongálta az épülő színpadot és a hangtechnikát, részben elmosta a versenypályát is. Ennek ellenére néhány lovas már kipróbálta a pályát, és észrevételeiket is megfogalmazták a jobbítás szándékával. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, örülnek annak, hogy Hargita és Maros megye is lelkesedéssel fogadta a kezdeményezést, Csíkszeredában még előfutamot is tartottak, hogy a legjobb versenyzőjüket küldhessék a vágtára. Holnap összesen 27 székelyföldi település lovasa áll rajthoz. Az elöljáró kiemelte, a kísérő rendezvény is fontos, ahol a térség szellemi és tárgyi értékeit, sajátosságait tudják megmutatni. A galoppversenyen és a kísérő rendezvényeken kívül érdekes színfoltja lesz a vágtának a Szent György-legenda, amelyet a Kálnoky-lovarda lovastáborában gondoltak újra: Bordás Attila rendező-koreográfus, Kálnoky Anna grófnő és a részt vevő gyerekek „meglovasították” a történetet.

Szombat este a Honfoglalás című rockopera erdélyi ősbemutatója lesz a fő produkció, a Kálnoky-lovarda lovasaival és a Háromszék Néptáncegyüttes tagjaival kiegészülve, „akik nem statiszták, hanem szerves részei ennek az előadásnak, hiszen a látványt ők biztosítják” – mondta el a sajtótájékoztatón Pintér Tibor, a rockopera rendezője. A Székely Vágta költségvetése 300 ezer lej, amelyből 100-100 ezer lejt Kovászna Megye Tanácsa és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat különített el, 100 ezer lej pedig a helyi támogatóktól gyűlt össze. A maksai Óriáspince-tetőre Sepsiszentgyörgyről minden órában autóbusz indul, a rendezvény teljes programja a www.sepsi.ro honlapon olvasható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés