
2011. augusztus 30., 09:072011. augusztus 30., 09:07
A harmadszorra megszervezett színes rendezvényen egyetlen magyar csapatként voltak jelen a székelyudvarhelyi várkatonák, a meghívás Nicolae Pepenétől, Románia egyetlen nemzetközi hadtörténeti fesztiváljának szervezőjétől érkezett. A háromnapos rendezvényen mintegy százan mutatkoztak be, érkeztek vendégek Csehországból, Bulgáriából, Franciaországból és Ausztriából, a hazaiakkal együtt legalább 10 egyenruhatípust vonultattak fel a barcarozsnyói várkertben. Mint arról beszámoltunk, a székely vörös darabontokat, a Székely Támadt vár előtti díszőrségváltást még a tavaszszal keltették életre Udvarhelyszék turizmusának fellendítésén fáradozó civil szervezetek, az első ünnepélyes díszőrségváltást a városnapokon, június elején tartották. Középiskolás diákok vállalták, hogy belebújnak a vörös egyenruhákba. Azóta minden szombaton megtartják Székelyudvarhelyen a díszőrségváltást, de több meghívásnak is eleget tettek már, magyarországi és itthoni, például kolozsvári rendezvényeken vettek részt, a hétvégi eseményekre heten utaztak el. Fazakas Szabolcs, a Visus Kulturális Egyesület elnöke, a darabontok vezetője elmondta, legközelebb szeptember 10-én lehet majd más településen is megismerkedni a várkatonákkal, ekkor ugyanis bemutatkoznak a Böjte Csaba atya által a Gyergyószárhegy melletti Tatárdombon szervezett vakációbúcsúztatón.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.