
Rekordszámú, közel 30 ezer szál tulipánt láthatnak a zsibói Wesselényi-kastély kertjében működő botanikus kert látogatói idén tavasszal.
2016. április 18., 14:292016. április 18., 14:29
Több mint 100 fajta tulipán nyílik a létesítményben, sokkal több, mint a korábbi években – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Cosmin Sicora, a botanikus kert igazgatója. „Idén sokkal több virágunk nyílik, mint korábban, nemcsak tulipánok, hanem jácintok és nárciszok is. Ez annak köszönhető, hogy kibővítettük a megművelt területeket, dísznövényekkel ültettük be. A 100 fajta tulipánon kívül sokféle jácint és nárcisz látható a botanikus kertben\" – ecsetelte az igazgató.
Kitért arra is, hogy az orchideákat külön melegházban tartják, ahol mintegy 200 féle színpompás virág csodálható meg, ez az ország egyik legnagyobb orchideaháza. A rengeteg virág számos látogatót vonz, így például múlt hét végén mintegy 2500-an látogatták meg a a Szilágy megyei kisvárosban található létesítményt.
A barokk és klasszicista stílusban épült Wesselényi-kastély körül többek közt római kert, japánkert, hatalmas melegház, több mint 40 halfajtának otthont adó akvárium, trópusi növények, papagájok és egy őzekkel, szarvasokkal, vaddisznókkal benépesített vadaspark is megcsodálható. Az 1778–1810 között épült kastély körül a Wesselényiek hajdani angolkertje terült el, amely az államosítás után köztulajdonná vált, nem gondozta senki.
1959-tól kezdve Vasile Fati, a kastélyban működő zsibói gimnázium biológiatanára kardoskodott amellett, hogy létesítsenek botanikus kertet, hiszen a magas dombok közé zárt terület klímája sok növény számára megfelelő. A szakemberek gyűjtötték a növényfajtákat, megtanulták szaporítani az orhideákat, egyre több botanikus kerttel vették fel a kapcsolatot. 40 év szervezői munka után 2007-ben Vasile Fati elhunyt. A botanikus kertben megannyi, a világ minden tájáról érkezett növényfajt tekinthetnek meg a látogatók.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!