
2010. augusztus 17., 10:542010. augusztus 17., 10:54
A szőnyeget kétévente, mindig augusztusban készítik el, többnyire egy-egy adott témára összpontosítva. Idén az Európai Unió soros elnökségének témáját próbálták megfogalmazni „virágnyelven” (több mint 700 ezer begónia segítségével), mivel ezt a posztot jelenleg éppen Belgium tölti be.
Az 1800 négyzetméteres kép egyik motívuma a spanyol–belga–magyar EU-elnökség közös logója volt. A szőnyeg közepén szökőkút állt, amelynek tizenkét vízsugara az EU-zászló csillagait szimbolizálta. Tekintettel élő jellegére, a szőnyeget csak három napon át, péntektől vasárnapig lehetett megtekinteni.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.