
A vetélkedőn csaknem hatszáz anyaországi és külhoni diák vett részt
Fotó: Határtalanul Facebook
A szatmárnémeti katolikus líceum tizedikesei nyerték a hét végén a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjét és az azzal járó, egymillió forint értékű fődíjat. A versenynek, amelyet ezúttal virtuálisan tartottak a járványhelyzet miatt, az identitás- és kapcsolaterősítés, a közös történelem, kultúra mélyrehatóbb megismerése a célja.
2020. április 26., 12:072020. április 26., 12:07
2020. április 26., 12:092020. április 26., 12:09
A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 10. B osztálya osztálya nyerte a csaknem hatszáz anyaországi és külhoni diák részvételével pénteken tartott Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjét – olvasható a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága programjának honlapján.
szerepelt a programban Lackfi János József Attila-díjas író, költő, népdalokat énekelt Orbán Bori, tinisztárok szórakoztatták a nézőket. A második helyezett a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Fifikások elnevezésű osztálya lett, a harmadik helyezésért holtverseny alakult ki a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium EgyemBTGK osztálya és a kassai Márai Sándor Általános és Középiskola Máraisokk fantázianevű osztálya között.
A verseny első fordulójában online teszteket töltöttek ki a jelentkező osztályok történelmi, irodalmi, földrajzi, nemzetpolitikai kérdésekből harminc napon keresztül, ezután a továbbjutó csapatok a középdöntőkben mérhették össze tudásukat. A döntőbe húsz csapat – 11 külhoni és 9 anyaországi – jutott.
Fotó: Határtalanul Facebook
A fiatalokat a döntő napján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója is online köszöntötte.
A döntőbe jutott csapatok egyik fő feladata volt, hogy olyan alkotást – kisvideót, rajzot, festményt – készítsenek, amely a nemzeti összetartozást fejezi ki, tekintettel arra, hogy az idei év a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve. A vetélkedő célja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is éreztessük mind az anyaországi, mind a határon túli magyar fiatalokkal, hogy nem engedjük el a kezüket, és lehetőséget teremtsünk az identitás- és kapcsolaterősítésre; közös történelmünk, kultúránk mélyrehatóbb megismerésére – írta az államtitkárság.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!