
Fotó: A szerző felvétele
2011. április 04., 09:372011. április 04., 09:37
A kolbász- és sódarversenyre is benevezett szeneváraljai (Máramaros megye) Stauder húsfeldolgozó vállalkozás mellett bemutató főzést tartott az Erdélyi Konyha gasztronómiai magazin szerzőiből verbuvált csapat is. „Partnerkeresés és reklám céljából jöttünk el ismét a gyulai sódarmustrára” – jelentette ki a Krónika kérdésére Stauder József, a szeneváraljai Stauder családi vállalkozás képviselője. Mint mondta, kissé furcsa a gyulaiak számára az erdélyiek által megszokott, ismerős fűszerezésű portékájuk, ám töretlen sikernek örvendett idén is a cérnakolbászuk és a kolozsvári szalonnájuk. A cérnakolbásszal egyébként tavaly díjat is vittek haza a mustráról, az ifjú vállalkozó idén is reménykedik a sikerben.
Benke László olimpiai bajnok mesterszakács és mestercukrász – aki a rendezvény védnöki tisztségét töltötte be – abban reménykedik, hogy néhány éven belül kinövi kereteit a fesztivál, hiszen mint mondta, a tavalyi első rendezvényhez képest idén sokkal gazdagabb, változatosabb volt a felhozatal. „Meg kell őrizni a hagyományokat” – szögezte le az erdélyi résztvevők termékeinek kapcsán Benke László, kifejtve, hogy kuriózumnak számított Gyulán a paprika nélkül készített kolbász, a vaddisznó-, szarvas- és medvehúsból előállított ínyencségek. Az Erdélyi Konyha gasztronómiai magazin szerkesztősége szombati bemutató főzésén a gyergyói örmény ángádzsáborlevessel és a tárkonyos-tejfölös füstölt csülök-ragujával aratott sikert a gyulaiak körében.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!