Hirdetés

Szalmabála-építészet: hagyományos anyag, modern felfogás

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Gyergyószentmiklóson zajlott szombaton annak a felnőttképzésnek a gyakorlati része, amely során a szalmabála-építészettel ismerkedtek az érdeklődők. 

Pethő Melánia

2015. szeptember 21., 12:552015. szeptember 21., 12:55

A régi-új építőanyagból egy mintafalat húztak fel a Caritas vidékfejlesztési osztályának gyergyói udvarán. A favázszerkezetes, szalmabálával szigetelt, agyagvakolattal tapasztott falat bárki szemügyre veheti, és ha effajta építkezéshez akadna kedve, mintát is vehet róla. A képzést vezető Abos Ede építész szerint hamarosan „divatba jönnek” a szalmabálaházak, hisz az európai építészeti törekvések a passzívházak irányába tartanak, az energiatakarékos épületeknek pedig sok szempontból kitűnő anyaga a szalmabála.

Lakóház szalmaláng nélkül

„Szalmabálából szinte minden megépíthető, de nálunk egyelőre lakóházat ajánlott építeni belőle, mivel ezekre pillanatnyilag nem kell tűzvédelmi engedély Romániában” – mondta lapunknak Abos Ede. Mint hozzátette, hivatalos tűztesztek igazolják, hogy a mindkét oldalról agyagvakolattal tapasztott szalmafal nem tűzveszélyes, „2000 Celsius-fokos hőmérsékleten 90 percig bírja anélkül, hogy begyulladna”.

Építőanyagként hasznosítani más tulajdonságai miatt is ajánlott: helyben megtalálható, előállítása nem igényel jelentős energiát, elérhető áron megvásárolható. Az ebből épült háznak olcsó a fenntartása, alacsony a fűtésre felhasználandó energiaigénye, magas termikus komfortot nyújt, időtálló – sorolta a szakember, aki maga is szalmabálából készül családi házat építeni. A környéken már van pár ilyen lakóház – mondta, meggyőződéssel állítva, hogy nem kell sok idő, amíg a kételkedők is felfedezik a régi-új építőanyag előnyeit, és egyre többen kezdenek szalmabálából építkezni.

Kizárhatók a „bérlők”

„Sokan a rágcsálók miatt félnek ettől az építőanyagtól, attól tartanak, hogy az egerek beköltöznek a szalmabálaház falaiba” – mondta az építész, hozzátéve, hogy ez a veszély teljesen kizárható. „A szalmának nincs tápértéke, ezért a rágcsálók csak melegedni használják. De egy jól betapasztott falba nem tudnak bemászni, és vannak más megoldások is, amikkel el lehet riasztani a rágcsálókat” – magyarázta. Hozzátette, a szalmabálaházak folyamatosan törődést igényelnek. A megsérült vakolatot azonnal ki kell javítania. „De állandó törődést igényel bármilyen más anyagból épült ház is” – jegyezte meg a szakember.

Fontos az igényes munka

„A víz a nagy ellensége a szalmabálaházaknak, ezért különös gondot kell fordítani arra, hogy a falakat megvédjük az esőtől, a párától és a talajból felszivárgó nedvességtől” – magyarázta Abos Ede. Erre is megvannak a megoldások: a falakat nagy ereszekkel lehet védeni, a földdel érintkező szerkezetbe szigetelőanyagot kell beépíteni, a levegőből kicsapódó pára pedig magától távozik a falból, ha a vakolatot páraáteresztő anyagból készítjük.

Az ilyen házak építését nem kell feltétlenül szakcégre bízni, saját kezűleg, kalákában is kivitelezhető. A szakember szerint mindenképpen ajánlott, hogy legyen egy-két tapasztalattal rendelkező személy, és ha mellettük még nyolcan-tízen dolgoznak, két nap alatt elkészülhet a ház külső szerkezete. A tapasztás – az agyag száradási ideje miatt – kicsit több időt vesz igénybe, de kijelenthető, hogy viszonylag hamar felépíthető egy szalmabálaház.

„Az, hogy szalmából építkezünk, nem azt jelenti, hogy egy rossz minőségű épületet építünk. Fontos a gondos, igényes munka”– hívta fel a figyelmet az építész. Ezért is igyekeznek képzéseken átadni a szükséges tudást az érdeklődőknek, akikből – mint szombaton is látszott – nincs hiány. A nagy érdeklődést Abos Ede azzal magyarázta, hogy az emberek kezdenek ráébredni, hogy sok esetben – így az építészetben is – jobbak a hagyományos építőanyagok és kivitelezési módszerek, mint az újak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés