Hirdetés

Szalárd lovasa nyerte a Partiumi Vágtát

•  Fotó: ermihalyfalva.ro

Fotó: ermihalyfalva.ro

A Szalárd képviseletében induló lovas nyerte a Partiumi Vágtát szombaton a köröskisjenői Kings Land vendéglátó-, szórakoztató és sportkomplexumban, Érmihályfalva és Szalacs lovasa a „vigaszfutamban” indulhatott.

Krónika

2014. június 09., 19:082014. június 09., 19:08

Mint ismeretes, a Nemzeti Vágta előfutamaként először rendezték meg a Partiumi Vágtát, a Nagyváradtól 17 kilométerre található településen. Bár a szervezők nemcsak a Partiumból, hanem a Szi­lágyságból, Máramarosból, a Bánságból, Kalotaszeg vidékéről és a Mezőségből is vártak versenyzőket, végül 12 lovas jelentkezett versenyre – a Bihar megyeiken kívül egy Szilágy és egy Szatmár megyei –, olvasható Érmihályfalva honlapján.

A verseny napjának reggelén Érmihályfalva és Szalacs versenyzőjét kizárták a versenyből bizonyos hivatalos irat hiánya miatt –  mindezt jogosan, ám az előzetes egyeztetés dacára. Így csak az úgynevezett „reményfutamban” vettek részt ők ketten (a megnevezés hibás volt, hiszen a reményfutamok lényege, hogy annak győztese visszakerül a verseny mezőnyébe, itt erről szó sem volt, inkább a „vigaszfutam” lett volna a helyes).

Így három futamban tíz lovas állt rajthoz sorsolás útján kialakult párosításokban. A futamok déli 12 órakor kezdődtek rekkenő hőségben mintegy 300 néző előtt. A bihardiószegi huszárok felvezetésével a versenyzők tettek egy tiszteletkört a pályán, majd elrajtoltak a két és fél körös, mintegy másfél kilométeres táv megtételére. Az első futamban Bihar, a Szilágy megyei Kárásztelek, a Szatmár megyei Türe és Csatár volt érdekelt, Bihar lett a győztes.

A második futamban Köröskisjenő lova szemmel láthatóan a legjobb volt a trióból, ám időről időre „megvárta” riválisait. Bihardiószeg és Nagykágya lova pedig mintha tréfának vélte volna az egészet, néha sétáltak, néha kocogtak, az embernek az volt az érzése, a négylábúakat végül úgy kell majd betolni a célba.

A harmadik futam volt leginkább méltó a vágtához, melyen Érkörtvélyes lovasa ugyan feladta menet közben, ám Nagyszalonta és Szalárd képviselője igazi versenyt vívott, melyből utóbbi került ki sikeresebben. A versenyen kívüli futamban Érmihályfalva és Szalacs lovasa állt rajthoz, előbbi győzött. A két lovas és ló gyakorlatilag nem teljesített kevesebbet, mint a többiek, sőt egyeseket simán faképnél hagytak volna, de az is igaz, a győzelemre a döntőbe kerültekkel szemben nem lett volna esélyük.

A döntőre a kora esti órákban került sor, a szabály szerint a három résztvevőből kettő kerülhetett a budapesti versenyre. De mivel a rendező csapat alanyi jogon tagja a szeptemberben sorra kerülő versenynek, és ő is tagja volt a helyi döntőnek, ennek gyakorlatilag már csak az volt a tétje, hogy ki lesz az első. Köröskisjenő csapata – állatorvosi tanácsra – nem is jelent meg a döntőn, csak Bihar és Szalárd, utóbbi szerezte meg a győzelmet.

Érdekesség, hogy Bihar és Szalárd képviseletében egy szentjobbi testvérpár, Zatykó Jácint (a győztes) és Mátyás versenyzett, miközben Szentjobb község nem képviseltette magát. Este a magyarországi Új Lovas Színház mutatta be A sors útjai című előadását, amely népszerűnek bizonyult. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés