Szaladva hegyen-völgyön át - interjú Wermescher Máté Ildikó ultrafutóval

– Tinédzser korában nem atlétizált, de még csak nem is kocogott. Mára, jóval a negyvenen túl, Magyarország legjobb ultrafutójáva lett, aki gyakran férfi vetélytársait is maga mögé utasítja. Nem túl nagy ellentmondás ez egy válogatott sportolónál?
– Soha nem voltam lusta ember, mindig is szerettem mozogni. Mégis tizen- meg huszonéves koromban azon fiatalok közé tartoztam, akiket nemigen érdekelt a sport, sokkal szívesebben ültem be a kocsmába egy jó dumapartira. Futócipőt csak jóval később, az akkor megismert párom biztatására húztam. Ezelőtt tizenkét esztendővel, 33 éves fejjel kezdtem el szaladgálni, de akkor is rendszertelenül, csak hébe-hóba. Az elején konditerembe jártunk, majd a futballpálya körüli köröket is róni kezdtük. Mai fejjel nézve az akkori ténykedésemet nem is annyira futásnak, sokkal inkább kocogásnak nevezném. Annál is inkább, mivel áldott állapotban, majd kisgyermekes anyaként abba kellett hagynom. Igazából csak 2003 óta lendületem bele, amikor beneveztem a budapesti Plusz Maratonra. Ma is csodálkozom magamon, hisz más öt-tíz kilométeres távval kezdi, ám én egyenesen maratont futottam.

– Aztán kiderült, hogy a jó 42 kilométeres táv is kevés önnek?
– Az az igazság, hogy már a Spuri SC leigazolt sportolójaként 2007-ig több utcai maratonon vettem részt, többször is a dobogóra kerültem, de nyernem nem sikerült. De nem is ez volt a fő cél. Ezelőtt három évvel beneveztem a Pilisben szervezett Terep Százasra, amit pályacsúccsal nyertem. Amint a neve is mondja, itt kerek száz kilométer ledarálásáról van szó. Még egy ideig be-beneveztem az utcai versenyekre, de tapasztalván, hogy a terep ízületkímélőbb, szebb a táj, jobb a levegő, no meg az eredmények is fényesebbek, tavalytól többnyire átálltam erre a sportágra. Pedig 2007-ben Magyarországon országos bajnok lettem 50 kilométeres távon, rá egy évre meg a százon. Válogatott kerettagként ott lehettem a holland, majd az olasz világbajnokságon is, 2008-ban pedig megnyertem az Ultrabalatont.

– Ez egy tókörüli ultramaraton?
– Egészen pontosan egy 212 kilométeres verseny.

– Egyetlen szakaszban?
– Egyetlenben, 25 óra és 56 perc alatt.

– Van megállás?
– Az ember akár le is feküdhet, de akkor búcsút inthet a dobogónak.

– Ezt egy negyvenen túli női szervezet miként bírja?
– Az az igazság, hogy 69 és fél kilométer után már annyira fájt a térdem, hogy ki akartam szállni. Az orvosok azt tanácsolták, hogy ne hagyjam abba, cseréljek cipőt és még próbálkozzak 20–30 kilométerrel. Igen ám, csakhogy a cserecipőm nem volt kéznél, addig még kellett szaladnom 30 kilométert. Aztán lenyomtam újabb 30-at, amikor a férjem, aki Németországból telefonon bátorított, azt tanácsolta, hogy ha már 130 kilométer után az első helyen állok, semmilyen körülmény között ne adjam fel. Pedig a kánikula és a fáradtság miatt sokan abbahagyták. Rá hallgattam és végigszaladtam a távot. Ugyanabban az évben megnyertem a Terep Ultra Kupát is, ami hatos versenysorozatból állt a Mátrában, a Bükkben és a Pilisben. Odáig fejlődtem, hogy szintes terepen és hosszú távon Magyarországon ma már nehéz engem legyőzni.

– És a nemzetközi porondon?
– Mivel a terepfutásnak Nyugat-Európában – főként Németországban, Ausztriában és Franciaországban – nagy hagyománya van, a nemzetközi mezőny nyilván sokkal erősebb. Azért sikerült jó pár versenyen helyt állnom, idén megnyertem az osztrák Ötscher Ultra Maratont és a németországi Alpin Maraton Oberstaufent, illetve elégedett vagyok a galtüri, immenstadti, pitztali és lechi magashegyi versenyekkel is, hiszen ezeken is dobogós helyezéseket értem el. Bár szaladhattam volna jobban is (ha kellő időm lett volna akklimatizálódni), nincs miért szégyenkeznem a franciaországi Serre Chevalier terepfutó VB-n elért 10. helyezésem miatt.

– Síkon a Kolozsvár–Marosvásárhely vagy a Marosvásárhely–Székelyudvarhely közötti 100 kilométeres távot mennyi idő alatt szaladja le?
– A legjobb időm a 8 óra és 53 perc. De mint már említettem, nekem sokkal inkább fekszik az ennél hosszabb táv és a kemény terep.

– Mi az, ami elsősorban átsegíti a holtponton?
– Nem biztos, hogy van holtpont. Hosszú ideig tartó versenyen fontos a megfelelő táplálkozás, frissítés, ugyanis ilyenkor másként működik az ember gyomra. De szerintem ebben a sportágban még fontosabb a fejmunka, a helyes erőbeosztás, a saját testi-lelki-szellemi határaink ismerete, és lehetőség szerinti továbbfejlesztése.

– Ki készíti az edzéstervét?
– Én szoktam összeállítani, de kikérem a valamikor válogatott öttusázó férjem véleményét is. Dicséretére szóljon, gyakran ő is velem tart a versenyekre, frissít és bátorít, ha kell.

– Magyarországon hol talál kimondottan nehéz terepet?
– Annyira nehéz terepek itt nincsenek. Amikor Budapesten tartózkodom, akkor a budai hegyekben szaladgálok, vagy hétvégén elmegyek a Mátrába, a Pilisbe vagy a Börzsönybe. Németországban jobb helyzetben vagyok, mert ott felszaladhatok a 2969 méter magas Zugspitzre, vagy a valamivel alacsonyabb Ostelfelderkopfra, Tegelbergre, Hochgratra, és így tovább, a lehetőségek végtelenek.

– Csak úgy felszalad majdnem 3000 méterre?
– Ahol meredekebb, ott tempósan gyalogolok.

– Ebben benne van a kötéllel biztosított sziklamászás is?
– Többnyire ösvényeken, erdei, hegyi utakon szaladok, de sűrűn előfordulnak nagyon meredek, drótkötéllel biztosított fel-le szakaszok is, és a sziklás, kavicsos, köves, gyökeres extrém terep is természetes hozzátartozója a hegyi futásnak, edzésen és versenyen egyaránt.

– Gondolom, fennáll az eltévedés vagy a vadakkal való találkozás veszélye is.
– Mindkettő benne van a pakliban. Magyarországon a terepfutóversenyeket többnyire a teljesítménytúrák szervezői rendezik, így nem mindig fordítanak kellő figyelmet a pályajelölésre, ott előzőleg tanácsos turistatérképpel a kezedben bejárni a pályát. Külföldön ilyen gond nincs, ott általában tökéletes az útvonalvezetés, és a futó biztosan tudja, hogy „jó helyen jár”, annyi a megerősítő jelzés. Ami az állatokat illeti, már találkoztam vaddisznó csordával és haraptak meg kutyák.

– Ennyi kaland és siker után, gondlom, már csak a Mont Blanc csúcsainak meghódítása következhet?
– Pontosan, méghozzá az idén. Ez nem vicc, ez a terepfutás non plusz ultrája. Az idén a gibraltári 100 km-es világbajnokságra és a Mont Blanc-i ultra-terepmaratonra készülök. Ez utóbbi a fontos célversenyem, a Mont Blanc körbefutása, mely 166 km a francia, olasz és svájci Alpokon keresztül, miközben tizenegy 2000 méter fölötti csúcsra küzdi föl magát az ember.

– Gondolt-e arra, hogy egyszer hazaszaladjon – a szó szoros értelmében – szülőfalujába, Újszékelyre?
– Ez eddig még nem fordult meg a fejemben, de ötletnek nem rossz.