Hirdetés

Szakértők szerint túl enyhén büntetik Romániában a pedofíliát – újabb esetek

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Kolozs megyében és Bukarestben is pedofíliával gyanúsítanak egy-egy férfit, akik szexuálisan közeledtek kiskorúakhoz: egyik az ünnepek alatt, a másik pénteken. A kriminológusok véleménye szerint a szülőknek már kiskortól figyelmeztetniük kell gyerekeiket a veszélyre, a törvény pedig enyhén bünteti Romániában a pedofíliát.

Kiss Judit

2018. január 07., 16:202018. január 07., 16:20

2018. január 07., 16:272018. január 07., 16:27

Több, gyermekeket molesztáló pedofilokról szóló hír látott napvilágot a hétvégén a romániai sajtóban. Az egyik eset a Kolozs megyei Csatányon, a másik pedig Bukarestben történt. A Kolozs megyei rendőrség őrizetbe vette és előzetes letartóztatását kérte annak a francia állampolgárnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális kapcsolatot létesített legalább egy kiskorúval Csatányon, tettestársát, egy román állapolgárt peddig azzal gyanúsítják, hogy ő kereste meg a szexuális aktusra hajlandó gyerekeket, akiknek pénzt fizetett a francia állampolgár.

Carmen Livia Jucan, a Kolozs megyei rendőrfőkapitányság szóvivője a úgy nyilatkozott, a rendőrök házkutatást tartottak Révkolostor községben, hogy felfedjék a 61 éves francia állampolgár ténykedését.

Hirdetés

A gyanú szerint az illető az ünnepek alatt felbérelte a 27 éves dési fiatalembert, hogy partnereket keressen számára, és szilveszter éjszakáján egy 13 éves gyermekkel létesített szexuális kapcsolatot Csatány település egyik félreeső részén egy bérelt ingatlanban.

A gyanú szerint az illető két 16 évessel is szexuális kapcsolatot létesített.

Öt- és kilencéves gyerrmeket molesztáltak Bukarestben

A román sajtó nagy teret szentelt a hétvégi bukaresti esetnek: a napokban mintegy 300 rendőr kereste, vasárnap délutánig sikertelenül a főváros 6. kerületében azt a férfit, aki pénteken

egy ötéves kislányt és egy kilencéves kisfiút molesztált egy társasház liftjében.

Sajtóértesülések szerint az illetőt 2013-ben már elítéték, szintén amiatt, mert gyerekekkel erőszakoskodott. Az ügyben több férfit hallgattak ki, egyelőre senkit sem vettek őrizetbe.

A felvonó térfigyelő kamerái péntek reggel azt rögzítették, hogy a Drumul Taberei negyedi lépcsőház liftjében a gyanúsított ölelgeti, csókolgatja a gyermekeket. A testvérek édesapja dolgozni ment, édesanyjuk kórházban tartózkodott, a kicsiket pedig egy, a közelben lakó ismerős család gondjaira bízták. A gyerekek hazaszaladtak, hogy elvegyenek egy zacskó gabonapelyhet, amikor mentek visszafelé a családhoz, akkor kezdte követni őket az ismeretlen férfi.

A testvérek édesapja a Digi24-nek elmondta, az illető követte a kicsiket, velük együtt beszállt a liftbe, majd molesztálni kezdte őket, a kislány nem nagyon volt tudatában annak, mi történik, bátyja viszont nagyon megijedt. Az illető tömbházban nem volt kaputelefon, így könnyen bejuthatott a gyanúsított.

Az eset kapcsán kriminológusok, pszichológusok és pszichiáterek is megszólaltak a sajtóban. A Digi24-nek úgy nyilatkoztak, a gyereket molesztáló férfi valószínűleg tudatában volt tettének következményeivel. „Ami a felvételen látszik, hogy megengedhetetlenül intim, közeledő gesztusokat tett az illető. Nagyon fontos, hogy ilyen esetben pszichológusok segítségével dolgozzák fel a történteket a gyermekek” – mondta Tudorel Butoi kriminálpszichológus.

Szakértők szerint túl enyhe a büntetés

Gabriel Diaconu pszichiáter arra hívta fel a figyelmet, hogy a hasonló hajlamú emberek pontosan tudják, hogy törvénytelen dolgot cselekszenek, de nem törődnek vele. A szakértők azt is elmondták, hogy amennyiben megváltozna a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv, a térfigyelő kamerák felvételeit nem szabadna felhasználni a rendőrségi vizsgálatok során.

Idézet
A gyerekeket súlyosan traumatizálja egy ilyen eset, de ha megváltoztatnák a törvénykönyvet, hasonló esetben a gyanúsítottat nem lehetne felősségre vonni, mert a törvény védené. Remélem, hogy mindez nem történik meg”

– fogalmazott Dan Antonescu kriminalisztikai szakember. Antonescu azt is elmondta, nagyon lényeges, hogy a szülők már kiskorban felhívják a gyerekeik figyelmét: ne engedjenek idegeneket közel magukhoz, semmilyen körülmények között. „Fontos lenne, hogy ne módosítsák ilyen tekintetben a büntető törvénykönyvet, hiszen ha egy gyermek tanúvallomása nem elég koherens, akkor a felvételek tanúskodnak.

Idézet
A törvény értelmében mindössze 3-10 év börtönt kaphat a kiskorúakkal szexuális kapcsolatot létesítő, ez pedig nagyon enyhe büntetés, tekintetbe véve, hogy cselekedeteik emberi sorsokat tehetnek tönkre.

Amíg a pedofilok börtönben ülnek, általában példás magaviseletűek, hiszen a környezetükben nincsenek gyerekek, így hamarabb is szabadulnak, azonban mihelyt ismét szabadlábon vannak, rögtön iskolák, óvodák, játszóterek közelében kezdenek ólálkodni és mihelyt alkalmuk nyílik, rögtön elkezdenek erőszakoskodni gyerekekkel” – mondta a kriminalisztikai szakember.

A gyermekeket molesztálókat listázó statisztiták aggodalomra adnak okot: a munkaügyi minisztérium keretében működő gyermekjogvédelmi hatóság legutóbbi összesítése szerint a tavalyi év első felében 417 gyermeket molesztáltak szexuálisan országszerte, a legtöbbet falusi környezetben, 205 esetben indítottak eljárást az elkövetők ellen. A 417 esetből 229 családi, 5 pedig iskolai környezetben történt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

„Repülőhotelt” terveznek egy turistamágnesnek számító erdélyi településen

A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.

„Repülőhotelt” terveznek egy turistamágnesnek számító erdélyi településen
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

„Angel Shot”, veszélyes városrészeket listázó térkép: biztonságos szórakozás Kolozsváron

Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.

„Angel Shot”, veszélyes városrészeket listázó térkép: biztonságos szórakozás Kolozsváron
2025. november 10., hétfő

Megvan, kié a 2025-ös Legszebb Erdélyi Magyar Dal

A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.

Megvan, kié a 2025-ös Legszebb Erdélyi Magyar Dal
2025. november 10., hétfő

Elvitték minden idők második legnagyobb romániai lottónyereményét

Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.

Elvitték minden idők második legnagyobb romániai lottónyereményét
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája

Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája
2025. november 06., csütörtök

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon

„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon
2025. november 06., csütörtök

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet

Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet
2025. november 04., kedd

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”

Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”
2025. november 04., kedd

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan

Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan
Hirdetés
Hirdetés