
A Hátrahagyottak emlékezete címmel nyílt szabadtéri kiállítás a budapesti Március 15. téren. Az október 11-ig megtekinthető tárlat a tizenhárom aradi vértanú hátrahagyott családját, özvegyeit mutatja be.
2015. október 07., 15:332015. október 07., 15:33
Kun Szabó István vezérőrnagy a megnyitón felidézte, 166 évvel ezelőtt hirdették ki az aradi várbörtönben raboskodó magyar katonatisztek ítéletét, akik utolsó óráikban szeretteikre gondolva nyertek vigasztalást. Mint elhangzott, méltatlanul kevés szó esik az asszonyokról és családtagokról, akik életét elvesztett szeretteik sorsa örökre megbélyegezte.
„Emberfeletti erőre volt szükségük ahhoz, hogy folytassák életüket\" – fogalmazott a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Hozzátette, soha nem feledkeztek meg mártírhalált halt szerettükről, a „magyar nemzet szent ügyét szívükben hordozva\" élték tovább mindennapjaikat.
„Önzetlen szeretetük és tiszteletük jeleként minden évben misét mondattak a kivégzés évfordulóján, s emellett \"továbbvitték a vértanúk értékrendjét, példát mutattak hazaszeretetből és emberségből\" – mondta Kun Szabó István. A tárlat megnyitóján a vértanúhalált halt Schweidel József leszármazottja is részt vett.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!