Hirdetés

Szabadságuktól megfosztott emberek

Világszerte 45,8 millióan kényszerülnek arra, hogy a modern kori rabszolgaság valamilyen formájában éljenek, közülük a legtöbben az ázsiai kontinensen – derül ki a rabszolgaság felszámolásáért küzdő Walk Free Foundation elnevezésű ausztrál alapítvány kedden közzétett éves felméréséből.

Kiss Judit

2016. június 02., 12:472016. június 02., 12:47

A 167 országot vizsgáló Global Slavery Index 2016 című, az MTI által ismertetett tanulmányból kiderül, hogy a modern kori rabszolgaságban sínylődők 58 százaléka öt országban él: Indiában, Kínában, Pakisztánban, Bangladesben és Üzbegisztánban.

A lista élén az 1,3 milliárd lakosú India áll, ahol 18,4 millió kizsákmányolt embert tartanak számon. Romániában nyolcvanezer ember tekinthető modern kori rabszolgának, ezzel az aránnyal a 32. helyen áll az ország a 167 közül, Európában pedig e tekintetben az ötödik. A felmérés megemlíti, hogy Észak-Koreában a legrosszabb a helyzet, ahol minden huszadik ember, vagyis az ország 22 milliós lakosságának 4,4 százaléka rabszolgasorban sínylődik, és a kormány a világon a legkevesebbet teszi a helyzet javításáért. Sőt korábban jogvédő szervezetek és az ENSZ is az állam által fenntartott kényszermunkatáborokról számolt be.

Romániai rabszolgák

Három román állampolgárt mentett meg a rendőrség, miután elszabadultak az Olaszországhoz tartozó Szardínia szigetén egy juhfarmról, ahol több mint egy hónapja rabszolgasorban tartották őket – írta a Mediafax hírügynökség. A két huszonöt éves, valamint az 56 éves férfi azt mondta a rendőrségnek, arra kényszerítették őket, hogy egész nap, késő éjjelig dolgozzanak, és mindössze egyszer kaptak enni naponta. Miután megszöktek a farmról, majdnem 100 kilométert tettek meg, amíg végre találkoztak egy rendőrrel egy falusi úton, Nuoro város mellett. A munkásokat, akik alultápláltak, dehidratáltak és kimerültek voltak, kórházba szállították. A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, amelyben a gyanú szerint emberkereskedelem is szerepet játszott.

A Global Slavery Index 2016 adatai szerint Magyarországon 22 500-an kénytelenek rabszolgasorban élni, és ezzel az ország Japánnal, Tajvannal, Uruguayjal, Szlovéniával és Szlovákiával megosztva a negyvenegyedik a rangsorban. A tanulmány szerint modern kori rabszolgaság áldozata az, akit megfosztanak a szabadságától, akire mások tulajdonaként tekintenek, akit elcserélhetőnek, eladhatónak vagy elpusztíthatónak tartanak. Az alapítvány a modern kori rabszolgaság keretében tartja számon az emberkereskedelmet, a kényszermunkát, az adósrabszolgaságot, a kényszerházasságot és a gyermekek különféle kizsákmányolását.

Az ENSZ egyik illetékese a felmérés kapcsán azt mondta, a szegénységnek, társadalmi kirekesztésnek és megkülönböztetésnek tudható be, hogy az eddigieknél is elterjedtebbek a rabszolgaság olyan formái, mint a prostitúció, a gyerekkatonaság, a kényszermunka vagy a gyermekek alkalmazása a kábítószer-kereskedelemben.

A két évvel korábban készített, hasonló felmérés világszerte 35,8 millió modern kori rabszolgát regisztrált. Andrew Forrest, a Walk Free Foundation alapítója szerint a 30 százalékos emelkedés elsősorban adatgyűjtési módszereik javulásának tudható be, bár úgy véli, a helyzet a globális migráció erősödése miatt világszerte romlik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés