Hirdetés

Szabadlábon védekezhet a szombati diszkótragédia öt gyanúsítottja

Szabadlábra helyezte a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia öt gyanúsítottját a Pesti Központi Kerületi Bíróság – erősítették meg a tárgyalást követően ügyvédek.

Hírösszefoglaló

2011. január 20., 09:572011. január 20., 09:57

A budapesti West Balkán szórakozóhelyen tartott múlt szombati, tragédiával végződött rendezvény szervezésében működött közre az ügy hatodik gyanúsítottja, akit őrizetbe vettek – közölte tegnap délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője: A férfit több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítják. A rendőrség kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását.

A megalapozott gyanúra sincs elég bizonyíték

Szigethy György, a bérbe adó cég egyik ügyvezetőjének védője közölte: a bíróság azt is megállapította, hogy a szabadlábra helyezett gyanúsítottak esetében a megalapozott gyanúra sem áll rendelkezésre elég bizonyíték. Kertész Gusztáv, a bérlő cég ügyvezetőjének ügyvédje azt mondta: a végzés nem jogerős, az ügyészség azt megfellebbezte. Négy gyanúsítottat tegnap délelőtt még bilincsben, rendőrök kíséretében, fotósok és televíziós kamerák gyűrűjében kísértek be a tárgyalóterembe, ahonnan szabadon távozhattak.

Az ügy ötödik gyanúsítottjáról már kedden döntött a bíróság, Sz. Győző, a létesítményt bérbe adó cég ügyvezető-tulajdonosával szemben nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését. Esetében ugyancsak fellebbezést jelentett be az ügyészség. Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este jelentette be, hogy öt embert őrizetbe vettek, és több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás. A belügyminiszter tájékoztatóján kiosztott sajtóanyagban monogramokkal – Sz. Gy.; K. T.; A. G.; F. B. G.; P. L. – jelölték a gyanúsítottakat.

Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője. A Fővárosi Főügyészség kedden közölte, hogy az illetékes kerületi ügyészség valamennyi gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését, mert szerintük szabadlábon hagyásuk esetén feltételezhető, hogy meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást. Szombat éjszaka a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat, a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint, fulladás okozta.

Ideiglenesen bezárták a West Balkán szórakozóhelyet

A terézvárosi jegyző tegnap 90 napra, ideiglenesen bezáratta a budapesti West Balkán szórakozóhelyet – tájékoztatott a kerületi önkormányzat a döntésről. A Budapest Főváros Kormányhivatala azt közölte, hogy a West Balkán Kft. kijátszotta a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet.

A Pesti Imre kormánymegbízott által aláírt közlemény szerint a hivatal – mint másodfokú hatóság – azonnal hozzáfogott a hatáskörének megfelelő vizsgálatokhoz. Az ellenőrzés során a kormányhivatal megállapította: az elsőfokú hatóságként eljáró VI. kerület Terézváros önkormányzat jegyzőjének hivatalból tudomása volt arról, hogy a szórakozóhely a bejelentésben közölt feltételektől eltérő nyitvatartási idővel működik. Helyszíni jegyzőkönyvében a jegyző intézkedett is a bezárás érdekében, ám a végrehajtás elmaradt.

A kormányhivatal kedden, felügyeleti jogkörét gyakorolva, utasította az önkormányzatot, hogy a kereskedelmi tevékenység ügyében egy napon belül hozzon döntést és gondoskodjék annak végrehajtásáról. A szabályozási hátteret megvizsgálva a hivatal megállapította, hogy az ide vonatkozó 2009/210-es kormányrendelet az indokoltnál nagyobb mozgásteret enged, így lehetőséget nyújt a szabályok kijátszására. A vizsgálat eddigi eredménye alapján a West Balkán Kft. is ezt tette. A Budapest Főváros Kormányhivatala az ügymenetek gyorsítása és a jobb átláthatóság érdekében kezdeményezi a törvényi szabályozás szigorítását, továbbá javaslatot tesz egyes szakhatósági jogkörök egyesítésére.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés