2011. június 08., 08:422011. június 08., 08:42
Angliában 1986-ban, a Székelyföldön az idén először szállhatnak versenybe azok, akik valamilyen jótékonysági cél érdekében szeretnének adományokat gyűjteni. „A szabály egyszerű: a résztvevők beiratkoznak azokkal a projektekkel, amelyeket szeretnének megvalósítani, és ezért az ügyért versenyeznek.
A támogatók az egy óra alatt leúszott minden egyes hosszért egy előre meghatározott összeggel támogatják a kiválasztott csapatot” – magyarázta lapunknak Gál Sándor. A főszervező reméli, hogy július 16-án minél több marosvásárhelyi és környékbeli ölt fürdőruhát, és vállalja a hatvanperces megmérettetést. Ugyanakkor a támogatók bőkezűségében is bízik, akik így, közvetett módon jótékonykodhatnak az általuk és a versenyzők által közösen kiválasztott területen. A versenyre a www.swimathon.ms honlapon lehet benevezni – kizárólag csak amatőröknek, egyénileg vagy csapatostól. Székelyföld első swimathonja megkezdődött: már most lehet jelentkezni, majd június 19-étől a csapatok és azok karitatív céljainak ellenőrzése és egyeztetése kezdődik. A vetélkedő egyik legnehezebb szakaszára június 25. és július 16., a verseny napja között kerül sor. Ez időszak alatt kell összegyűjteniük a vízbe szállóknak a szponzorokat. Gál Sándor elismerte, hogy sokak számára nehezebb lesz megnyerni a cégvezetők támogatását, mint leúszni a hatvan percet. „A sport helyzete még olyan-amilyen, de a szponzorok adakozókedve nem túl nagy” – jegyezte meg. A szervezők mégis abban bíznak, hogy versenyzőik által mégis minél több pénzt tudnak gyűjteni. Gál azt sem titkolta, hogy amennyiben Romániában is sikerül meghonosítani a swimathont, reméli, egyszer csak eljön az idő, amikor, akárcsak Angliában, az év ugyanazon napján az egész ország valamiféle jótékonykodási cél miatt úszik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!