Hirdetés

Swimathon a közösségért

Nagyvárad is csatlakozott a jótékonysági úszómaratont, az úgynevezett Swimathont rendező városok csoportjához, így Romániában immár összesen öt városban róják a medencehosszokat azért, hogy különböző közösségépítő és közösségsegítő projektekhez pénzt gyűjtsenek.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. június 18., 17:422013. június 18., 17:42

2013. június 18., 20:162013. június 18., 20:16

„Bármilyen non-profit szervezet, társulás vagy akár non-formális csapat jelentkezhet, a lényeg, hogy olyan tervvel álljon elő, amely pozitív hatással lehet a helyi közösségre, lehet az akár gyermekvédelem, környezetvédelem, de sorolhatnánk a lehetőségeket” – tájékoztatta lapunkat Deme-Molnár Ildikó, az eseményt szervező Nagyváradi Közösségi Alapítvány illetékese. Náluk eddig már hét projekttel jelentkeztek, de a holnap lejáró határidőt szeretnék vasárnapig kitolni.

A végleges listát majd közzéteszik a honlapon (http://www.swimathon.fundatiacomunitaraoradea.ro), hogy azok akik vállalják az úszást kiválaszthassák mely projektért mártóznak meg a váradi olimpiai medencében. „Gyakorlatilag ők mozgatják az egész adománygyűjtést” – magyarázta Deme. Bárki úszhat valamely ügyért, a támogatók pedig vagy a megtett medencehosszért fizetnek, vagy egy fix összeget ajánlanak fel az úszónak.

„Ha valaki például azt vállalja, hogy úszik húsz hosszt egy projektért, akkor a szponzor felajánl teszem azt 5 lejt pályánként, azaz összesen száz lejt, de fix adománnyal is támogathatja a projektet” – vázolta fel a szervező. Emlékeztetett arra, hogy Kolozsváron, ahol már öt éve rendszeresen szerveznek Swimathont, immár hagyománnyá vált ez a program. Deme szerint ott nagyon jó fogadtatásra talált, jó hangulatú, nyitott és látványos esemény lett, amelyen a tavaly például húsz projekt indult és összesen százezer lejt gyűjtöttek össze. Az idei kolozsvári úszómaraton a nagyváradi Swimathonnal egy időben, azaz július 13-án lesz, míg a jászvásári és a bukaresti úszónapot július 6-án tartják. Marosvásárhelyen a múlt hónapban rendezték meg és csaknem húszezer lejt gyűjtöttek össze.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés