
Fotó: Lukácsi Lehel
Lénárt Ágota sportpszichológus, számos magyar élsportoló lelki edzője volt a Sylvester Dénes Egyesület és a Magyar Pszichológiai Társaság Erdélyi Tagozata által szervezett Pszinkron2 pszichológiai előadássorozat harmadik, befejező részének meghívottja hétfőn délután a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
2014. november 18., 17:542014. november 18., 17:54
A szakember számos olyan módszerről beszélt, amely által a pszichét, a gondolatokat vagy kudarcot a sportoló és a közember is saját győzelmére fordíthatja – ilyen például, hogy egy hiba után azt kevés időn belül fejben újrajátszva és kijavítva az ember tanul belőle, nem követi el újra.
A módszerekre példaként saját, valamely ismert sportolóval szerzett tapasztalatait hozta fel, így a közönség bepillantást nyerhetett például Gyurta Dániel, Egerszegi Krisztina vagy Risztov Éva úszóbajnok felkészülésébe.
A szakember meggyőződése szerint a magyar futball jelenlegi helyzetéhez is nagyban hozzájárul, hogy mindeddig nem engedték a sportolókat pszichológusokkal dolgozni, ám már érződik egy szemléletváltás, amely szerint a munkájukat korábban megkérdőjelező edzők kezdik megérteni: hatalmas szükség van arra, hogy egy sportoló fejben összeszedett legyen, hiszen ez a bajnokok egyik titka. Sportpályán és azon kívül is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!