Hirdetés

Sötétség a Föld órájában

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Többek közt Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad és Csíkszereda is csatlakozik a Föld órája nevű akcióhoz.

Krónika

2011. március 25., 08:392011. március 25., 08:39

 Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi tanácstag felhívást intézett a város lakóihoz, hogy március 26-án, szombaton este fél kilenc és fél tíz között oltsák el a villanyokat, és kapcsolják ki az elektromos készülékeket. A város önkormányzata is részt vesz az energiatakarékossági projektben, lekapcsoltatja a közvilágítást a városban. Az elmúlt évek hagyományához híven a Közösségért Egyesület tagjai az Erzsébet parkban szabadtéri fáklyás bulival ünnepelnek, és élő zenével szórakoztatják a résztvevőket. Sepsiszentgyörgy már negyedik alkalommal vesz részt ebben az akcióban.

Nagyváradon negyedjére szervezi közösen a Föld óráját a Rotary Club ifjúsági tagozata, a Rotaract az önkormányzattal. Idén a városháza előtt gyűlnek majd össze azok, akik szívesen szentelnének egy órát a környezet védelmének. Szombat este fél kilenckor két váradi közintézmény is eloltja a villanyt, ezek közül az egyik a színház, amely az elmúlt években is részt vett a programban. Idén először a nagyváradi polgármesteri hivatal is csatlakozott – tudtuk meg Ştefan Şerban szervezőtől. Tavalyelőtt a megyei környezetvédelmi ügynökség épülete előtt gyülekeztek, tavaly már a városközpontban, az idén történik meg először, hogy a városháza fényei is kialszanak hatvan percre – mondta el a Rotaract közönségkapcsolati referense.

Éppúgy, mint az eddigi években, idén is gyertyákkal és mécsesekkel emlékeztetik majd a járókelőket a természetes környezet védelmére. Szombaton 20.30 és 21.30 között szünetelni fog a városi közvilágítás a hargitai megyeszékhelyen – ily módon csatlakozik Csíkszereda is a népszerű nemzetközi kezdeményezéshez, melynek célja a globális éghajlatváltozásra való figyelemfelhívás, valamint az energiatakarékosságra való buzdítás.

A Föld órája kampány „bölcsőjében”, Sydneyben hatalmas haladást ért el. Itt a kampány 2007-es elindulása óta eltelt néhány évben a díszkivilágítás lekapcsolásától eljutottak odáig, hogy a lakosság nyomására a városvezetés LED-égőkre cseréli a közvilágítást. Egy másik jó példa a látványeseményeken való túllépésre Svédország, ahol kisebb versennyé alakították az akciót – jegyezte meg. A városok maguk fogalmazzák meg, hogyan tervezik elérni a zéró karbonkibocsátást 2030-ra; idén Malmö végzett az élen, így ez a város lesz a Föld órája fővárosa Svédországban. „Magyarország 2008-ban csatlakozott a Föld órájához. Büszkék lehetünk arra, hogy az akcióban részt vevő települések aránya tavaly az európai élvonalban volt.

Ebből is látszik, hogy megvan itthon a fogékonyság a települések és a vállalatok vezetői körében” – mondta a WWF kommunikációs vezetője. A zöld szervezet közleménye szerint az idei akcióhoz eddig 131 ország és tartomány, híres épületek és látványosságok, valamint emberek és intézmények százmilliói csatlakoztak. Kialusznak a fények mind a hat kontinensen, és világszerte több ezer városban. Sötétbe borul többek közt a világ legmagasabb épülete, a dubaji Burdzs Kalifa, a New York-i Empire State Building és a Times Square, a Sydney-i Operaház, a spanyolországi Alhambra, a svéd királyi palota, a zimbabwei Viktória-vízesés, a Niagara-vízesés, az Eiffel-torony és a London Eye. Magyarországon elsötétül többek között a budai Vár, a Szabadság híd, a Lánchíd, a Parlament, a Duna-korzó, az egri székesegyház és a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyház.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés