
TikTok-kihívás alapján randalíroztak a fiatalok
Fotó: Videófelvétel
Azonosította és megbírságolta a közlekedés-rendészet azt a Iași megyei fiatalt, aki szilveszterkor koporsót kötött az autója után, és azzal furikázta a barátait. Mindezt egy TikTok-kihívás alapján.
2025. január 04., 13:322025. január 04., 13:32
A bizarr eset az óév utolsó napján történt a moldvai megye Popricani településének egyik körforgalmában. Egy 24 éves férfi a személygépkocsija után kötött egy koporsót, abba beleült két, álarcot viselő barátja is, és így furikáztak a községben. Mindezt ráadásul egy TikTok-kihívás alapján tették. Egy körforgalomhoz érve a fiatal körözni kezdett, driftelt is az autóval – amelyre egy román zászlót is kitűzött.
A Iași megyei közlekedés-rendészet hivatalból eljárást indított az ügyben, és a fiatal sofőr nem úszta meg a felelőtlen járművezetést – ismertette a News hírügynökség. A rendőrség szombaton közölte, hogy a járművezetőnek 30 napra bevonták a jogosítványát, ezen kívül két pénzbírságot is kapott: az egyik büntetés 6 000, míg a másik 1 620 lejes.
Utólag kiderült, hogy a moldvai fiatal egy TikTok-kihívás nyomán folyamodott az ámokfutáshoz a gépkocsijával.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
Több százezres követőtábor, szponzorált utazások és látványos tartalmak – de mi van a kulisszák mögött? Erről beszélgettünk a Torda melletti Aranyosegerbegyről származó Molnár-Szilágyi Ágnes utazóbloggerrel, az Agi.travels oldal készítőjével.
Ismét megugrottak a kolozsvári szállásárak a fesztiválszezon előtt. Az Electric Castle idején még kedvezőbb áron lehet szállást találni, az Untold alatt azonban már jóval többet kérnek a lakásokért, a tulajdonosok pedig kihasználják a keresletet is.
Szerda éjjel, 75 éves korában meghalt Bonnie Tyler, eredeti nevén Gaynor Hopkins – adta hírül a 24.hu a BBC-re hivatkozva. A hírt az énekesnő családja jelentette be csütörtökön.
Hosszú órák a volán mögött, kiszámíthatatlan helyzetek és nap mint nap új emberi történetek – ilyen egy személyszállító sofőr munkája Kolozsváron.
A mesterséges intelligencia (AI) eddig a telefonokat, tévéket, hűtőket és porszívókat irányította, most azonban a háztartási gépgyártók a konyha legrégebbi folyamatát, a főzést is automatizálni próbálják.
1 hozzászólás