Hirdetés

Sivatagi kaland: a kolozsvári CsavarGo csapat is részt vesz a Budapest-Bamako Ralin

Első alkalommal indul a pénteken kezdődő Budapest–Bamako Ralin Szállassy Noémi kolozsvári egyetemi tanár, biológus. A versenyző az út kihívásairól, illetve izgalmairól mesélt a Krónikának.

Bede Laura

2018. január 12., 12:522018. január 12., 12:52

2018. január 12., 12:552018. január 12., 12:55

Tizenhat nap alatt 8600 kilométert tesznek meg a tizenkettedik alkalommal rendezendő, pénteken kezdődő Budapest–Bamako Rali résztvevői. A világ legnagyobb amatőr ralijaként jegyzett versenyre idén 42 ország 456 indulója adta le a nevezését, köztük Szállassy Noémi, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának munkatársa, egyetemi adjunktus, biológus.

Idézet
Én most indulok először a versenyen, de a barátom, Kurkó Dénes, aki most a sofőr és a csapatkapitány szerepét is betölti, már volt egyszer 2012-ben. Akkor ugyanezzel az 1300-as típusú, idén negyven évet töltő Daciával tette meg az utat egy barátjával közösen, és visszafele is az autóval jöttek.

Ez azért érdekes, mert a legtöbben a célba érés után eladják a gépkocsijukat, és repülővel jönnek vissza” – mondta el a Krónika megkeresésére Szállassy Noémi. Hozzátette, idén ők is így járnak el, mert sajnos nem áll a rendelkezésükre annyi idő, hogy az oda-vissza utat személygépkocsival tegyék meg, valamint a gépjármű állapota nem elég jó ahhoz, hogy a visszautat is kibírja. Mint a biológus kifejtette, kéttagú csoportjuknak azért adták a CsavarGO nevet, mert a csapatkapitány mérnök, és valószínűleg sokat kell majd javítani az autót közben.

Hirdetés
Idézet
Én biológus vagyok, és főként azért jelentkeztem, mert kíváncsi vagyok a természeti szépségekre, illetve a kalandvágy is vezérelt.

A ralin két fő kategória van. Az egyik a versenykategória, az ide benevezetteknek nagyon érdekes az útvonaluk, pontokat gyűjthetnek, és nehezebb szakaszokat is terveztek nekik. A másik a túrakategória, ahová elsősorban terepjárókkal mennek, és ennek van egy alcsoportja, az úgynevezett spirit, ahol régi, szinte már roncsszerű autókkal próbálnak meg az emberek minél kisebb költségvetésből, környezetkímélően eljutni Afrikába – erre neveztünk be mi is” – részletezte a biológus.

Szállassy Noémi arról is beszámolt lapunknak, hogy a rali hivatalosan pénteken 14 órakor kezdődik Budapesten, az első megálló pedig Marokkóban lesz. Az első, európai szakaszt mindenki önállóan kell megoldja, ezt szupermaratonnak nevezték el.

„Mi azért indultunk korábban, mert a gépkocsinkkal csak 80 km/óra sebességgel tudunk haladni. Január 15-én lesz az első közös táborozás Afrikában, addig oda kellene érnünk, de most havazott Afrikában, ezért valószínűleg lesznek nehezen megközelíthető utak” – fogalmazott az egyetemi tanár.

Mint kifejtette, már a jelentkezéskor megtudták az útvonalat (Budapest–Marokkó–Mauritánia– Szenegál–Gambia), és hogy egy nap alatt hány kilométert kell megtenni. Minden este szerveznek egy tábort, ahová a versenyzők összegyűlhetnek, itt lehet sátorozni, illetve pár szállodának az elérhetőségét is közölték a résztvevőkkel. Szállassy Noémi szerint a versenykategóriásoknak kötelezően végig kell menniük valamennyi szakaszon, viszont a túrkategóriások tehetnek kitérőket, nézelődhetnek az adott településen.

Idézet
Mauritániában lesz a legnehezebb és legveszélyesebb rész, itt katonai és rendőri kísérettel haladunk majd, ezért nem szabad letérni a kijelölt útról, illetve esténként őrzik majd a táborokat. A rali keretében nagyon sok biztonsági intézkedést kell betartani.

Az út vége felé, az utolsó pár napon már nem kell olyan nagy távolságokat megtenni, akkor lesz időnk meglátogatni a helyi látványosságokat” – magyarázta a versenyző. Mint kifejtette, a Budapest–Bamako Ralin szimbolikus díjakat adnak, mert a versenyt egyrészt jótékonysági céllal szervezik.

A szervezők gyűjtőakcióján befolyó összegből két ivóvízkutat fúrtak Gambiában, illetve a szervezőcsapattal tart egy kamion, amely segélycsomagokat fog szállítani. Ezenkívül minden csapat visz magával kis ajándékokat, amelyeket útközben osztogatnak a gyerekeknek, többek között írószereket, füzeteket, ruhaneműket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés