
Sipos F. Tamás, az Exotic zenekar egykori frontembere lett a Republic énekese - olvasható a zenekar Facebook-oldalán tett csütörtöki nyilatkozatában.
2013. április 26., 11:462013. április 26., 11:46
2013. április 29., 11:422013. április 29., 11:42
\"Szeretnénk újra álmodni, zenélni, folytatni a közösen megkezdett utat. A Republic bennünk és általunk él tovább. Tudjuk, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan, mint régen volt. Cipő pótolhatatlan, ugyanakkor hisszük, a legtöbbet a színpadon tehetjük azért, hogy versei, dalai a zenénkkel együtt fennmaradhassanak\" - fogalmazott a csapat.
Bódi László Cipő, a Republic alapítója, énekese, dalszerzője, szövegírója március 11-én hunyt el szívbetegségben. A zenekar 23 évig zenélt együtt Cipővel, az alapító tagok közül egyedül Boros Csaba basszusgitáros maradt, mellette Nagy László Attila dobos és Patai Tamás gitáros tagja a Republic-nak. Tóth Zoltán gitáros néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy kilép az együttesből.
A Facebook-bejegyzés szerint a méltó folytatáshoz szükség van egy olyan segítő hangra, aki közreműködik a dalokban. \"Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk. Több mint negyedszázada, az 1988-as Interpop fesztiválon kötöttünk barátságot, ahol egymás után lépett színpadra Patai Tamás a Moho Sapiens, Nagy László Attila a Fan-Fan, Boros Csaba a Känguru és Sipos F. Tamás az Exotic színeiben. Később Cipő és Tamás is megismerték egymást\" - fogalmazott a zenekar, amely csütörtökön Egerben lép először színpadra Sipos F. Tamással.
A 49 éves Sipos F. Tamás 1986 és 1992 között volt az Exotic énekese, 1993-tól szólólemezeket jelentet meg. Legutóbbi anyaga Mindig gondolj rám címmel 2000-ben jelent meg. 2004-től újra összeállt az Exotic, az énekes emellett zenészbarátaival, a Billy Idol Tribute Banddel is fellépett. A pop és a rock határán működő Republic dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Neked könnyű lehet, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga, Szállj el kismadár. A Republic számos szakmai díjat kapott, minden lemeze - legutóbb a tavaly kiadott Bólints Tibi! - magas példányszámban kelt el.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!