
"A legnagyobb fellépésük a 2012-es londoni olimpia budapesti gálaműsorán volt a budapesti Művészetek Palotájában, de alig említette őket valaki a magyarországi sajtóban" – írta a Daily Mail az Attraction látványszínházról.
2013. június 10., 18:052013. június 10., 18:05
Az Attraction csapat, amely szombat este megnyerte a Britain\'s Got Talent című tehetségkutatót, ismeretlen volt hazájában. \"Nevünket nem ismerték idáig Magyarországon. Egy hasonló show-ban hazánkban csak a második fordulóig jutottunk az előválogatások során. Németországban is megtettünk minden tőlünk telhetőt, de csak a 24. helyig jutottunk\" – Szűcs Zoltán, az együttes vezetője. Rámutatott, hogy csak azóta érdeklődnek itthon a csapat iránt, mióta az angol show-ban szerepelnek.
Amint arról beszámoltunk, a magyar Attraction látványszínház a döntősök számát tekintve jelentős fölénnyel, a közönségszavazatoknak több mint a negyedét begyűjtve nyerte meg a brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét, amely világbajnoki labdarúgódöntőkre jellemző nézettséget ért el. A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű showműsorát sugárzó ITV kereskedelmi televízió vasárnapi kimutatása szerint a magyar társulat a telefonos voksok 27 százalékát szerezte meg.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!