Hirdetés

Sikeres erdélyi lombikbébiprogram

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szépen és egészségesen fejlődnek azok a mindössze két és fél hónapos hármas ikertestvérek, akik nemcsak anyjuk-apjuk szívét töltik el örömmel és boldogsággal, de egy Marosvásárhely melletti magánklinika munkaközösségét is rendkívül büszkévé teszik.

Szucher Ervin

2013. január 20., 19:032013. január 20., 19:03

Az édesanya, Ana-Maria Cealera Facebook-borítóképén látható apróságok a magyarországi tőkével létrejött marosszentgyörgyi meddőségkezelő klinikán fogantak meg. A valamivel több, mint két kilóval világra jött Maria Ioana, Iorgu Andrei és Antonie az egészségügyi központ lombikprogramjának első hármas ikrei.

„Számomra is meglepetés volt, mert ugyan három gyereket szerettem volna, de nem feltétlenül egyszerre. Sokat imádkoztam, de ugyanakkor vicceltem is, hogy mi lenne, ha hármas ikrek lennének?” – tekint vissza az elmúlt hónapokra a bájos kismama. A beültetési procedúra után öt héttel derült ki, hogy az anyaméhben nem csupán egy embrió fejlődik. Újabb két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy világossá váljon, hogy nem is kettő, hanem három kisember érkezésére számíthat a Cealera család. Ez volt az a hír, amiről a klinika nőgyógyásza, Nagy Barna is belátta, hogy „mi sem hittük volna”. Amikor már teljesen biztossá vált, hogy mindhárom petesejtje megtermékenyült, az anya úgy „döntött”, két lányt és egy rájuk vigyázó fiút hoz világra. A kromoszómák másként határoztak, így a lánynak kell majd vigyáznia két fiútestvérére. Kérdésünkre, hogy most már képes-e könnyedén megkülönböztetni a gyermekeit, az anyuka egy inkább bizonytalannak, mint határozottnak tűnő igennel válaszolt. „Ha nem egyéb, a fülbevaló alapján, ahogy az apjuk szokta mondogatni” – teszi hozzá viccesen.

A sors hosszú megpróbáltatások után mosolygott a 35 éves, konstancai származású, de Marosvásárhelyen élő munkafelügyelőre és férjére. A házaspár nyolc évig próbálkozott, de a gyermekáldás csak mesterséges úton jött össze. Bár a gyerekek öltöztetése legalább egy órát, a fürdetésük pedig másfelet felemészt a szülők idejéből és energiájából, a vásárhelyi pár hálával gondol a beültetést végző orvosokra. A kismama már-már azon volt, hogy Magyarországon próbálkozik, amikor tudomást szerzett a szentgyörgyi klinika megnyitásáról. Most arra biztat minden gyermekre vágyó, meddő sorstársat, hogy ha már kifogyott a klasszikusnak tartott módszerekből, bátran próbálkozzon a lombikprogrammal. A marosszentgyörgyi klinikán 37,3 százalékos a sikeres megtermékenyítések aránya, ami egy gyermektelen párnak akár gyengének is tűnhet, uniós viszonylatban viszont ez az adat egészen előkelőnek számít. Annak ellenére, hogy a maga 35 esztendejével Ana-Maria Cealera nem éppen olyan fiatal, mint amilyennek tűnik, sőt az orvosok szerint belépett a kritikus korba, mesterséges megtermékenyítése első próbálkozásra sikerült.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés