2011. november 23., 08:102011. november 23., 08:10
A börzén a télisport szerelmesei elcserélhetik a megunt vagy kinőtt léceket, bakancsokat, el is adhatják a régi felszerelést, vagy mást vásárolhatnak helyette. Tischler Ferenc igazgató elmondta, a börzét külföldi mintára szervezik meg, és leginkább a kisgyerekes szülők szorgalmazták, hogy a kinőtt felszerelést tudják nagyobbra elcserélni.
A börzén új és használt sífelszerelést forgalmazó cégek is részt vehetnek, a kereskedelmi társaságoknak felületet kell bérelniük, a magánszemélyek viszont ingyen kínálhatják a régi léceket, bakancsokat a vásáron. A síbörzén sítanfolyamra is fel lehet iratkozni. A vásárt december 3-án rendezik, a sportigazgatóság Bánki Donát utcai székhelyén. Háromszéken az év végéig két újabb sípályát üzemelnek be. Kovászna mellett ezerméteres sípályát terveznek, az első 400 méteres szakaszt december végéig átadják. Bodzaforduló önkormányzata civil szervezetekkel építi a 200 méteresre tervezett sípályát, megvásárolták a felvonóberendezést is.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).