Hirdetés

Sepsiszentgyörgyre költözik a parajdi töltöttkáposzta-fesztivál

Sepsiszentgyörgyre költözik a parajdi töltöttkáposzta-fesztivál. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátói Egységek Szövetsége (SVESZ) november 10-én szervezi meg az első székelyföldi töltöttkáposzta- és hurkafesztivált.

Bíró Blanka

2012. november 06., 09:292012. november 06., 09:29

 Kovács István, a SVESZ elnöke tegnap sajtótájékoztatón elmondta, a nyár közepén kaptak levelet arról, hogy a parajdi káposztafesztivál idén elmarad, így felvették a kapcsolatot László Ildikóval, aki tizenhét alkalommal szervezte meg a Hargita megyei településen a gasztrorendezvényt. Tőle tudták meg, hogy nézeteltérések, az erőviszonyok alakulása, anyagi gondok miatt idén elmarad a fesztivál, de szeretné, ha valaki átvenné a stafétát. Akkor döntötték el, hogy megszervezik Sepsiszentgyörgyön a töltött káposzták vetélkedőjét, sőt kiegészítik a hurkafesztivállal.

Kovács István elmondta, Parajdon tavaly 15 ezren vettek részt a rendezvényen, azzal, hogy elmarad, rengeteget veszít a település, hiszen a látogatók megszálltak a településen, étkeztek, emléktárgyakat vásároltak. „Sepsiszentgyörgyön egyelőre minden támogatás nélkül, baráti társaságként szervezzük meg a fesztivált, a SVESZ-tagok besegítenek, és a 300 lejes benevezési díjakból fedezzük a költségek egy részét. Nem tartjuk kizártnak, hogy jövőre kettéválasztjuk a töltöttkáposzta-, illetve a hurkafesztivált” – mondta Kovács István.

A november 10-i rendezvényre eddig tizennyolc csapat nevezett be Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Barótról, Székelyudvarhelyről és Homoródfürdőről. Parajdról László Ildikó eddigi főszervező és csapata jelezte részvételét. Csíkszeredába, Gyergyószentmiklósra és Marosvásárhelyre is küldtek meghívókat, de még nem kaptak választ.  Az elképzelés szerint a 3-4 fős csapatok a 300 lejes benevezési díjért hat kilogramm darált húst és hurkánakvalót kapnak, de már többen jelezték, hogy vegetáriánus töltött káposztát készítenek. Édler András, a kamara elnöke hangsúlyozta, azért vállalták a szervezést, mert minden hasonló rendezvény hozzájárul ahhoz, hogy fejlődjön a térség gazdasága.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés