Hirdetés

Sarkozyék: ki kit csal?

Futótűzként terjed az interneten az a hír, amelyről a francia média egyelőre hallgat: a francia elnöki pár mindkét tagjának viszonya van mással. Benjamin Biolay a pasi, aki... - ezt az üzenetet küldte a Twitter közösségi oldalra Johann Hufnagel, a Libération című napilap internetes oldalának korábbi főszerkesztője, a Slate.fr hírportál alapítója abban a pillanatban, amikor az énekes élő adásban átvette az év legjobb előadójának, majd az év legjobb albumának járó szobrot.

2010. március 12., 10:072010. március 12., 10:07

Más twitterező bennfentes francia újságírók azonnal tudni vélték, hogy Biolay a francia elnökné-énekesnő közbenjárásának köszönheti dupla győzelmét. Carla Bruni-Sarkozy az I-télé hírtelevízió szerint elsőként gratulált kollégájának. A volt topmodell legutóbbi harmadik lemezét a 37 éves Benjamin Biolay közreműködésével készítette, s köztudottan régóta jó barátok. A díjkiosztás után néhány órával azonban a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnapi újság internetes oldalának egyik blogjában már az volt olvasható, hogy az énekesek között egy ideje több van, mint barátság: a pár állítólag néhány hete Thaiföldre utazott vakációzni. Idilljüket maga a férj, Nicolas Sarkozy államfő szakította félbe, aki különgépen sietett feleségéért, és még a botrány kitörése előtt hazavitte Párizsba.

A blogger arról is beszámolt, hogy időközben az államfő Chantal Jouanno környezetvédelmi államtitkár karjaiban vigasztalódott. A 40 éves háromgyerekes anya - aki több mint egy évtizede dolgozik Sarkozy mellett - egyébként hétvégén vehette át 13. országos karatebajnoki címét. Az elnöki pár szétesőben című írás azonban hamarosan eltűnt az újság honlapjáról, és helyette az olvasható: magánélet súlyos megsértése miatt a JDD.fr szerkesztősége megszüntette ezt a blogot. A külföldi sajtó számára azonban a tekintélyes újság honlapján megjelent írás a bizonyítékot jelentette a szóbeszédre. A brit sajtóban a hírt közölte többek között a The Sun, a The Daily Telegraph és a The Daily Mail, Olaszországban a La Stampa és a La Repubblica és a svájci La Tribune de Geneve is.

A politikusok magánéletét tiszteletben tartó francia média egyelőre csak a külföldi lapszemlék részeként említette a hírt, amelyet a francia elnöki hivatal nem kommentált. A külföldi média azon is csodálkozik, hogy annak ellenére, hogy francia újságírók robbantották ki a botrányt, kollégáik nem kérdeznek rá az ügyre az elnöki hivatalban. A The Daily Telegraphnak Chantal Jouanno szóvivője felháborítónak nevezte a pletykát, és jelezte: bármilyen rágalmazás közlője ellen eljárást indít az államtitkár. Az Arretsurimages.net szerint Biolay ügyvédje perrel fenyegette meg azokat, akik az ügyfele és Carla Bruni közti állítólagos viszonyról szóló pletykákat terjesztik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés