Hirdetés

Saját dalaival hódítana 14-15 éves fiúkból álló marosvásárhelyi Virus zenekar

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Motorostalálkozók, város- és falunapok, nemzetközi főzőverseny, Székelyföldi Rockmaraton, klubok, sörfesztivál, EU-tábor – ilyen rohamos iramban terjed a tavaly késő ősszel „beütött” Vírus, a 14 és 15 éves gyerekekből álló zenekar.

Szucher Ervin

2009. július 21., 11:232009. július 21., 11:23

A Vírus együttes egyrészt Marosvásárhely legújabb bandájának számít, másrészt talán nem is létezett a városban náluk fiatalabb zenekar. Bemutatkozásukat a kislegények éppen egy birodalmat is megmozgatni képes november 7-ére ütemezték az egyik apuka műhelyében rögtönzött színpadon. Az első fellépés után nyilvánvalóvá vált, hogy az akkor még kiskorú fickókban ott mocorog az a valami, amit egyszerűen csak tehetségnek szokás nevezni. Dávid Tamás szólógitáros, Kusztos Dávid (gitáros és énekes), Orosz Dávid Gergő (basszusgitáros és énekes), valamint a csapat üdvöskéje, a még személyazonossági igazolvánnyal sem rendelkező ifjú Ercsei Ferenc (dobos és énekes) akkor még a „nagyok” dalait adta elő.

A szülők dobták össze a pénzt

Jelenlegi repertoárjukról azonban fokozatosan kopnak ki az Edda-, Metallica-, Beatrice-, AC/DC-, Dinamit- vagy Ossian-slágerek. Inkább saját szerzeményeinkkel szeretnénk ismertté válni – állítják a fiúk. Arra a kérdésre, hogy kik írják a dalokat, előbb összenéznek, és csak némi gondolkodás után válaszolnak. „Nagyjából mi” – mondogatják, mire közbeszól az egyik apuka, a menedzseri szerepet is felvállaló Kusztos Sándor. „Nem igaz, hogy a gyerekeknek nem segítünk be mi, felnőttek is. De valamennyi dal az ő agyukból és gitárjukból pattant ki, az ő lelki világukat tükrözi” – meséli Kusztos, aki a 70-es évektől kezdve Vásárhely szinte valamennyi együttesének szerzett dalszöveget.

A ma is fiatalos apuka megvallja, hogy ha a szülők nem dobták volna össze a pénzt a felszerelésre és a kiszállásokra, az együttes még nem lépett volna ki a próbateremből, pontosabban az Ercseiék garázsából. Kérdésünkre, hogy a heti két-három, olykor meg négy próba alatt miként reagálnak a környék lakói, a legfiatalabb srác csak legyint. „Nincs gond, mert mi nem azt a túl kemény rockot játszszuk. Eddig két-három szomszéddal beszéltem, nekik kimondottan tetszett a zenénk. Egy harmadik, egy idős néni valószínűleg nem rajong, amit produkálunk, de szerencsénkre kissé süket szegényke” – mosolyodik el Ferike, akinek az Autostop MS-ből és a Téglagyári Megállóból ismert apja annak idején maga is boldogította a szomszédokat.

„A lányok csak elrabolnák az időnket”

„És a tanárok?” – érdeklődöm, tudván, hogy a gyerekek abba a Művészeti Gimnáziumba járnak, ahol a régi vágású pedagógusok szemében a hegedűn vagy a zongorán játszó diákok számítanak igazán zenészeknek. „Nem szólnak bele. Sőt a matektanárunk valósággal élvezi, amit csinálunk. Amúgy a suliban én hegedülök, a gitározás meg nem megy ennek rovására” – mondja Dávid Tamás. A gyerekek teljesen beleélik magukat a zenélésbe, nem számít, hogy elszáll a teljes vakációjuk, és a téli hónapokat is stúdiómunkával töltik.  Eddig sehol, egyetlen fillért nem igényeltek és nem is kaptak.

Mint mondják, nem pénzért zenélnek, fellépéseiken, amikor egy-egy pohár sör is becsúszik a szervezők kínálatába, az már dupla gázsinak számít. „Ha jövőben majd kapunk valamennyit, amiből újabb felszerelést vásárolhatunk, az már jó” – mondogatják. A fekete pólóban és hosszú hajjal játszó fiúk most annak örülnek, hogy fellépésről fellépésre gyarapszik rajongóik tábora. Olyanok is vannak közöttük, akik távolabbi helységekbe is elkísérik. Az „és a lányok?” felvetésre, nemlegesen rázzák a fejüket. „Nem is keresem a társaságukat, mert a lányok csak elrabolnák az amúgy is szűkös időmet” – vallja Kusztos Dávid.

Arról meg végképp hallani sem akarnak, hogy a bandába a szebbik nem képviselőit is bevegyék. „A mi csapatunkban nem lenne mit csinálnia” – mondja az ifjú Kusztos, akinek édesanyja, Ambrus Zsuzsa húsz évvel ezelőtt billentyűsként még megfért egy vásárhelyi bandában, mi több, annak színfoltjává vált.

„Nem biztos, hogy egyeznénk egy lánnyal. És különben is a mai gitárokkal könynyen lehet helyettesíteni a billentyűt. Ha meg nem, átírjuk a dalt” – egyszerűsíti le a dolgokat Dávid Tamás, aki ezennel végképp lezártnak tekinti a „nőügyet”. Azt meg, hogy mitől Vírus a Vírus, már szinte meg se kell kérdezni. „Ez minden nyelven jól hangzik, ráadásul jól is terjed” – kapcsolódik be a beszélgetésbe az addig elég hallgatagnak bizonyuló, ám a színpadon basszusgitárjával annál nagyobb hangerőt produkáló Orosz Dávid Gergő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés