
Fotó: Pál Árpád
A közelmúltban felkapott, de már 2013-ban megjelent Kék bálna elnevezésű, öngyilkosságra buzdító internetes „játék” ellen tiltakozik egy, a Moldovai Köztársaságban élő, szociológiával és pszichológiával foglalkozó kutató.
2017. március 27., 12:222017. március 27., 12:22
Az Oroszországból indult Kék bálna „kihívásának” lényege, hogy a tinik folyamatosan ártanak maguknak, például bálnát rajzolnak borotvával a lábukra vagy a karjukra, horrorfilmeket néznek, reggel 4.20-kor ébresztik magukat. A „játékvezető” arra szólítja fel őket, hogy másszanak fel egy magas épület tetejére, szigetelődjenek el családjuktól, társaiktól, lopjanak el valamit az üzletekből, stb. Az utasításokat mindig egy vezetőtől kapják, az ötvenedik napon pedig végezniük kell magukkal.
Az önpusztításra buzdító jelenség ellensúlyozására a moldovai szakember létrehozta a Rózsaszín bálna elnevezésű játékot, amely jó cselekedetekre ösztönzi a fiatalokat – közölte a Digi24. A kezdeményezést a romániai videokészítők is támogatják és népszerűsítik a közösségi oldalakon. A pozitív jelenség kihívásai többek között, hogy a tükörbe nézve elmondd, csodálatos vagy, kora reggel kocogj, mosolyogj rá egy idegenre, vagy viselkedj barátságosan a tömegközlekedési járműveken.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.