Hirdetés

Romokban a francia Riviéra

Cannes és Nizza polgármestere szerdán kezdeményezte, hogy a francia kormány nyilvánítsa természeti katasztrófa sújtotta övezetté a francia Riviéra partjait, ahol előző nap az orkán erejű szél és a hat-nyolc méter magasan felcsapó hullámok nagyon jelentős károkat okoztak, többek között az néhány nap múlva kezdődő cannes-i filmfesztivál helyszínein is. Alig egy héttel a fesztivál megnyitója előtt a tengerparti város híres sétánya, a Croisette romokban hever: a szállodasor parti létesítményeit és az éttermeket teljesen tönkretette kedd délután a viharos tenger, valamint Nizza hat kilométer hosszú partszakaszán, ahol egy hete indult el a turistaszezon, szintén óriási károkat okozott. Személyi sérülés azonban sehol nem történt.

2010. május 05., 14:492010. május 05., 14:49

A polgármesterek elmondása szerint a helyiek évtizedek óta nem láttak ekkora hullámokat. Ráadásul az évnek ebben az időszakában teljesen szokatlan a viharos időjárás az Azúr-parton, ahol leginkább a Nizza és Cannes közötti partszakasz strandjai szenvedtek károkat. A vihar olyan hirtelen érkezett, hogy az előjelzések ellenére a legtöbb helyen egyszerűen nem maradt idő a napernyők és a nyugágyak begyűjtésére, így azokat magával ragadta a tenger. Az alig pár napja megnyílt parti éttermek teraszait pedig teljesen tönkretette.  

David Lisnard, Cannes polgármestere több millió euróra becsülte a károkat. Elmondása szerint jelenleg mindent a vihar által felkavart homok borít: a kikötő, annak parkolója és a filmfesztivál épülő létesítményei, valamint húsz parti étterem tönkrement. Az orkán erejű szél és a hullámok több gépkocsit is felborítottak. 

A károk felmérése és a helyreállítás azonban szerda reggel már megkezdődött: az önkormányzat kétszáz embert mozgósított annak érdekében, hogy a jövő héten érkező vendégeket a megszokott csillogás fogadja. \"A fesztivál megnyitójára (május 12.) teljesen készen leszünk\" - ígérte meg a polgármester.

A múlt heti kánikula után kedden télies időjárás köszöntött Franciaországra: a déli országrészben a hegyekben folyamatosan havazik, a szélvihar miatt Montpellier repülőterén szünetelt a légi közlekedés, a Riviéra partvidékét rekordméretű hullámok csapkodják, Párizsban pedig 20 fokot zuhant a hőmérséklet. A szélviharok miatt az ország déli megyéiben a második legmagasabb szintű, narancs színű riasztást rendelték el, amely szerda reggelig volt érvényben. Az orkán erejű szél óránként 70-85 kilométeres sebességgel érkezett a Földközi-tenger partvidékére és a Pireneusokba, ahol dél tájban helyenként óránként 120 kilométeres sebességűre is felerősödött.

Ezzel párhuzamosan kedden a Pireneusoktól az Alpokon át a Francia-középhegységig számos helyen havazás kezdődött: 700 és 1000 méter magasság között a hó vastagsága délutánra elérte a 20-30 centimétert. A turisták által kedvelt középkori Carcassonne történelmi városát is hó borítja.

Meteorológusok szerint nem szokatlan jelenség \"a tél utolsó támadásaként\" a május eleji hideg és a havazás a hegyekben. Véleményük szerint inkább a múlt héten, a rekordokat döntő meleg volt meglepő. Azt követően Párizsban például hirtelen 20 fokot esett vissza a hőmérséklet, s jelenleg az ilyenkor megszokottnál három-négy fokkal kevesebbet mutatnak a hőmérők.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés