
2011. január 25., 09:462011. január 25., 09:46
A filmre javarészt nők váltottak jegyet, a nézők 70 százalékát tették ki. Bár szakmai elismeréseinek száma egyre csak nő, az idén Oscar-díjra is esélyesként emlegetett Natalie Portmannek legutóbb 2006-ban sikerült a box office lista élére verekednie magát a V mint vérbosszú című filmmel.
Az előző hétvégén a lista élére repülő Zöld darázs visszaszorult a második helyre, de a Columbia Pictures filmjére még így is 18,1 millió dollár értékben váltottak jegyet. A harmadik A dilemma című romantikus vígjáték lett, amely Vince Vaughn, Kevin James és Winona Ryder főszereplésével készült. A film második hétvégéjén 9,7 millió dollárral gyarapította bevételeit. Szépen szerepelt A király beszéde, a történelmi drámára 9,2 millió dollár értékben keltek el jegyek. A brit alkotás szombaton megkapta a producerek céhétől a legjobb filmnek járó elismerést, hozzáértők szerint ez jócskán növeli Oscar-esélyeit.
A harmadik helyről az ötödikre esett vissza a Coen fivérek új filmje, A félszemű. A westernfeldolgozás a testvérpáros legsikeresebb munkája, legalábbis ami a bevételeket illeti. A Jeff Bridgest és Matt Damont is felvonultató film eddig 138,6 millió dollárt hozott. Natalie Portman egy másik filmjével, a szintén Oscar-díjra esélyesként emlegetett Fekete hattyúval is szerepel a listán; a balettdráma ezúttal a lista hatodik helyén végzett 4,5 millió dollárral.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.