
A H5N8-as típusú madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVA) egy Konstancán elhullott hattyú tetemében – közölte a Mediafax hírügynökség hétfőn.
2016. november 28., 16:202016. november 28., 16:20
A román állategészségügyi hatóságokat múlt héten helyezték riadókészültségbe, amikor a magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte, hogy minden baromfit öljenek le a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében. A vírus azonban Románia másik oldalán, a jelentős vadonélő madárállománnyal rendelkező Konstanca megyében, a Fekete-tenger térségében ütötte fel a fejét.
Mivel a vírust egy vándormadárnál mutatták ki, egyelőre csak ellenőrzik a térségben működő baromfifarmokat, de az ezekben nevelt szárnyasok leölését nem rendelték el. Konstanca kevesebb mint száz kilométernyire délre található a madárvilág egyik leggazdagabb európai élőhelyétől, a Duna-deltától.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett.
A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!