Hirdetés

Romániába költözött I. Mihály király Angliában nevelkedett unokája

Reménnyel tölti el a monarchia hazai híveit az I. Mihály király vezette uralkodói ház minapi bejelentése, miszerint letelepedett az országban a 91 éves uralkodó Nagy-Britanniában nevelkedett unokája. Abban természetesen a megrögzött monarchisták is egyetértenek, hogy Románia államformája még nem fog egyhamar megváltozni a Nicolae herceg életében bekövetkezett drasztikus változás nyomán, a hír azonban ismét táptalajt adott a román uralkodó támogatói számára.

Rostás Szabolcs

2012. október 19., 08:382012. október 19., 08:38

Annál is inkább, hogy a 27 éves, Svájcban született Nicholas Michael de Roumanie Medforth-Millst – elsősorban eddigi polgári életvitelének köszönhetően – egyre nagyobb érdeklődés és szimpátia övezi új hazájában. I. Mihály király fiatalabbik lánya, Elena hercegnő és Robin Medforth-Mills orvos, egykori ENSZ-tisztviselő fia az angliai Durhamben nőtt fel, majd a londoni Royal Holloway Egyetem pénzügyi menedzsment és marketing szakán szerzett oklevelet.

A gyermekekkel az extrém sportok világát megszerettető World Challenge szervezetnél tevékenykedett, szakácstanfolyamot is végzett, dolgozott már pincérként, statisztaként, sőt áruházban is. Kedveli a futballt, a krikettet és a rögbit, ellátogatott a világ megannyi egzotikus országába. Román nyelven saját bevallása szerint annyit sem ért vagy beszél, hogy egy pályaudvaron eligazodjon, határozott szándéka azonban, hogy elsajátítsa új hazája nyelvét.

Legelső romániai élményét egyébként hétévesen, 1992-ben szerezte Bukarestben, amikor nagyapja közel fél évszázados száműzetés után először látogatott haza. Több százezer hívének akkor I. Mihály az ország következő királyaként mutatta be a kis herceget a Continental Szálló erkélyén. Nicolaénak azonban még várnia kell a trónra lépésig, az uralkodói családban – amely másfél évvel ezelőtt szakította meg történelmi és dinasztiai kapcsolatait a német Hohenzollern-házzal – ugyanis a harmadik az örökösödési rangsorban Margit hercegnő, Mihály király elsőszülött lánya és édesanyja, Elena után.

Mellesleg nagyapja 2007-ben úgy módosította a királyi ház trónöröklési rendjét, hogy eltörölte a nőági leszármazottakat az örökösödésből és az uralkodásból kizáró korábbi szabályozást. Ettől eltekintve az utódlás nem lesz zökkenőmentes, a bukaresti legfelsőbb bíróság ugyanis idén jogerősen kimondta, hogy tagja az uralkodóháznak a Bukarestben élő Paul herceg, Mihály bátyja, Carol Mircea – II. Károly király törvénytelen gyermekének – fia is.

Mindenesetre a romániai letelepedése óta rendkívül diszkrét életet élő, a nyilvánosság előtt mindössze egy kórházlátogatás és egy autókiállítás kedvéért megjelenő Nicolae herceg előrebocsátotta: nem utasítaná el a trónt, ha a nép erre felkérné. A román társadalom körében viszont közel sincs akkora támogatottsága a monarchiának, hogy ez belátható időn belül bekövetkezzen. Számos bukaresti véleményformáló azonban a királyi unoka kapcsán arra emlékeztet, hogy felmérések szerint a romániai közéleti személyiségek közül a lakosság az idős uralkodóban bízik leginkább, miközben a politikusok megítélése folyamatosan zuhan.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés