
Fotó: Kristó Róbert
Sepsiszentgyörgyön két negyedében is több ízben láttak rókát – a Kovászna megyei állategészségügyi hivatal lakossági bejelentés nyomán megtette az óvintézkedéseket.
2015. január 07., 16:172015. január 07., 16:17
Sikó Barabási Sándor főállatorvos lapunknak elmondta, nem tartja valószínűnek, hogy veszett rókák tévedtek be a városba, inkább arról van szó, hogy a vadállatok fagyban és hóban nehezebben találnak élelmet, így bemerészkednek a településekre, ahol tyúkot lopnak, a háztartási hulladék között keresgélnek.
„Nem újdonság, hiszen régen is bejártak a falvakba a rókák. Ugyanakkor a nagyvárosokban is megélnek, például Londonban az 1800-as évek óta számon tartják a rókákat, Zürichben pedig 3500 egyedről tudnak” – ecsetelte Sikó Barabási Sándor. A sepsiszentgyörgyiek megnyugtatására azonban ketreccsapdákat állítottak fel a kórházkertben és a Templom utcában, ahol a leggyakrabban láttak felbukkanni rókát.
A köztisztasági vállalatnak – amely a kutyamenhellyel is foglalkozik – nem lenne kötelessége a rókák befogása, de szívességből megteszik, hiszen altatólövedékes pisztollyal szinte lehetetlen „puskavégre” kapni az óvatos vadat. A szakember arra figyelmeztetett, hogy nem szabad közel menni a rókákhoz.
Tavaly tavasszal több rókacsalád költözött be a városba, akkor leginkább az okozott gondot, hogy óvodák, iskolák és játszóterek környékén ástak kotorékot és nevelték a fiakat. Mivel az altatópisztoly használata lakott területen veszélyes lehet, a helyi rendőrség szakemberei akkor készítették el a ketreccsapdákat, amelyeket most is használnak. Sepsiszentgyörgyön egyébként az utóbbi időben a nyestek is elszaporodtak, tavalyelőtt pedig egy medve sétált végig a városon.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!