Hirdetés

Rézfúvós toronykoncertet tartanak a Kolozs megyei Ajton református templomában a filharmonikusok

•  Fotó: MTI/Kiss Gábor

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Toronykoncertet tartanak a Kolozs megyei település református templomában a kolozsvári filharmónia rézfúvós zenészei május 19-én 18 órától – közölte a közösségi oldalon az Ajtoni Református Egyházközség.

Krónika

2024. május 10., 16:172024. május 10., 16:17

Amint a közleményben olvasható, az eseményre a belépés ingyenes, ha a résztvevők támogatni szeretnék a rendezvényt, a helyszínen adomány formájában megtehetik. A Kolozsvári Transilvania Állami Filharmonikus Zenekar rézfúvós-ötöse 2015-ben jött létre a zenekar néhány tagjának kezdeményezésére, akik ezúton szerették volna előadóművészi tevékenységüket kiteljesíteni. A kvintett már kezdettől fogva arra törekedett, hogy igen színvonalas hangversenyekkel örvendeztesse meg a közönséget. Ennek érdekében stiláris szempontból is

széles repertoárt alakított ki, amely a barokk zenétől a kortárs, XXI. századi művekig minden korszakot és irányzatot felölel, s amelyben a dzsessznek, valamint a filmzenének is helye van.

Hirdetés

A kamarazenekart alkotó előadóművészek elsősorban zenekari zenészként váltak ismertté, hiszen számos rádiós és televíziós közvetítés alkalmával játszottak, lemezfelvételeket készítettek, illetve nemzetközi fesztiválokon és turnékon is részt vettek. Továbbá gyakran működtek közre különféle zenekarokkal, amelyek közül a legjelentősebbek talán a Román Ifjúsági Zenekar és a Román Nemzeti Szimfonikus Zenekar.

A rézfúvós-ötös az évek során állandó vendége volt Kolozsvár számos, hírneves kulturális eseményének; jelenlétével pedig a kamarazene sajátos, a rézfúvósokra jellemző interpretációját biztosította.

A Transilvania Philharmonic Brass a következő felállásban fog fellépni: Gabriel Gyarmati (trombita), Posdărescu Gabriel (trombita), Gavril Cupșa (kürt), Leonard Neamţ-Gilovan (harsona) és Alexandru Corlan (tuba).

korábban írtuk

Modellértékű közösségépítés Ajtonban: felszentelték a felújított református templomot, felavatták a 21 családi házat
Modellértékű közösségépítés Ajtonban: felszentelték a felújított református templomot, felavatták a 21 családi házat

A magyarság megmaradásához nyújt példát és egyfajta modellt a Kolozsvár közeli Ajtonban egyházi és magyar állami támogatásból megvalósult projekt, amelynek keretében 21 család lelt otthonra a nemrég felépült lakóházakban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
2026. augusztus 15., szombat

Szomjazó madarak, apadó vízforrások: így segíthetünk a hőségben a vadon élő állatokon

A tartós kánikula és a vízhiány nemcsak az embereket viseli meg: a madarak és más vadon élő állatok számára is egyre nagyobb kihívást jelent. Osváth Gergely biológussal a különösen veszélyeztetett fajokról, emberi segítségnyújtásról beszélgettünk.

Szomjazó madarak, apadó vízforrások: így segíthetünk a hőségben a vadon élő állatokon
2026. augusztus 12., szerda

Csillagászati csemege: napfogyatkozás és hullócsillagraj egy napon

Részleges napfogyatkozás és a Perseidák nevű hullócsillagraj csúcspontja látható augusztus 12-én, szerdán este, illetve éjjel. Mindkettő különlegességnek számít, de az ritkaság, hogy egy napra essen a két égi jelenség – mondta Popa Armand a Krónikának.

Csillagászati csemege: napfogyatkozás és hullócsillagraj egy napon
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Hol a legolcsóbb a sör? És hol a legdrágább? Meglepetésekkel teli toplista

Javában tombol a nyár, Erdély-szerte is nagy a hőség, sokaknak jól esik ilyenkor egy korsó sör. Vagy egy üveggel. De vajon mennyit kell utazni, hogy az itthoni 10–15 lejes vagy akár magasabb áraknál olcsóbban jussunk sörhöz?

Hol a legolcsóbb a sör? És hol a legdrágább? Meglepetésekkel teli toplista
2026. augusztus 09., vasárnap

Hegyimentő szemszögéből két német turista légimentése – VIDEÓ

Látványos felvételt tett közzé vasárnap a Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a szombati bevetésről, amikor két német sziklamászót mentettek meg a Bucsecs-hegységben.

Hegyimentő szemszögéből két német turista légimentése – VIDEÓ
2026. augusztus 09., vasárnap

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat

A nyári kánikulában nemcsak arra kell figyelni, hogy kutyánk mindig elegendő vizet igyon, hanem arra is, hol és hogyan tároljuk az eledelét. Szélsőséges esetben ugyanis olyan káros anyagok is kialakulhatnak benne, amelyek akár mérgezést is okozhatnak.

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat
A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat
2026. augusztus 09., vasárnap

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat

Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Így szól a székely himnusz a kínai nagy falnál egy székelyföldi fúvószenekar előadásában

Először csendült fel a székely himnusz a kínai nagy falnál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar előadásában elhangzott himnusz nemcsak különleges zenei pillanat volt, hanem a kulturális identitás, a kultúrák közötti párbeszéd jelképévé vált.

Így szól a székely himnusz a kínai nagy falnál egy székelyföldi fúvószenekar előadásában
2026. augusztus 06., csütörtök

A kánikulában az autógumik is fokozott terhelésnek vannak kitéve – egy apró hiba is durrdefekthez vezethet

A tartós hőség nemcsak a sofőröket viseli meg, hanem az autók egyik legfontosabb biztonsági elemét, a gumiabroncsokat is. A kánikulában az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb lehet a levegőénél, ami jelentősen növeli az autógumik terhelését.

A kánikulában az autógumik is fokozott terhelésnek vannak kitéve – egy apró hiba is durrdefekthez vezethet
2026. augusztus 06., csütörtök

Ezerarcú Magyarország – így látjuk mi: mutasd meg a kedvenc élményedet, és nyerj a Krónikával!

Augusztus 20. a magyar államalapítás ünnepe, egy olyan kitüntetett pillanat, amikor mindannyian közelebb érezzük magunkat a gyökereinkhez. A Krónika ez alkalomból különleges játékot indít.

Ezerarcú Magyarország – így látjuk mi: mutasd meg a kedvenc élményedet, és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
Hirdetés