
Dér Csaba
A cseh rendőrség pénteken este őrizetbe vette Prágában Dér Csabát, aki ellen európai elfogatóparancs van érvényben – közölte a Szerbiai Rádió-Televízióra (RTS) hivatkozva a Délhír vajdasági magyar portál. Magyarország kérte a bérgyilkos kiadatását.
2019. március 02., 13:412019. március 02., 13:41
2019. március 02., 20:372019. március 02., 20:37
Az online lap közlése szerint Szerbián és Magyarországon kívül valószínűleg Hollandia is fogja kérni a Szabadkán született férfi kiadatását, ahol egy horvát maffiózót likvidált tavaly. A Hvg.hu szerint rendkívül kegyetlen, hidegvérű gyilkosról van szó, aki Hollandiában is gyilkolhatott. Januári hírek szerint Belgrádban ölt meg hidegvérrel egy embert, emiatt az egész szerb rendőrség üldözte, a magyar hatóságok pedig tavaly novemberben adtak ki ellene nemzetközi körözést.
„Ha összehasonlítjuk a két gyilkosságot, hihetetlen egyezések látszanak. Mindkét esetben egészen közel ment az áldozatához, s a szemébe nézett, miközben meghúzta a ravaszt. Ugyanolyan típusú autót, egy Fiat Puntót használt a gyilkosságokhoz, s egyik esetben sem ő vezetett” – idézte a Kurir című belgrádi lap rendőrségi forrásait.
Térfigyelő kamerák rögzítették, amint a bérgyilkos idén januárban végez áldozatával
Fotó: Délhír
A Hvg.hu megemlíti, hogy a Szabadkához közeli Csantavérről származó Dért semmiféle ideológia nem vezérli, kész minden megbízást végrehajtani, s csak az érdekli, megkapja-e a kialkudott pénzt. Egy ismert szerb kábítószercsempész – amúgy teljesen ártatlan – sógorát állítólag tízezer euróért ölte meg. Nem tagja egyetlen alvilági csoportnak sem, „szabadúszóként” a megrendelésekből él.
Magyarország kezdeményezte a bérgyilkos kiadatását
A magyar hatóságok kezdeményezik a kiadatását annak a Prágában őrizetbe vett szerbiai magyar bérgyilkosnak, aki ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki – erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatott szombaton a police.hu-n. A nap folyamán a szerb rendőrség is közölte, hogy kérni fogja a gyanúsított kiadatását. A police.hu oldalon olvasható közlemény szerint a 38 éves férfit Magyarországon egy tavaly szeptemberi, a XV. kerületben elkövetett gyilkossággal gyanúsítják. Ellene európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki a magyar igazságügyi szervek. A tájékoztatás szerint a férfit a magyar rendőrség, az ügyészség, valamint az Europol és az Eurojust együttműködésének eredményeként a cseh rendőrség péntek éjszaka egy prágai szállodában fogta el. „A magyar nyomozó hatóságok felvették a kapcsolatot a cseh társszervekkel, kezdeményezik a kiadatását” – írják a közleményben.
A magyar rendőrség szerint Dér Csaba volt az, aki tavaly szeptemberben Budapesten, a Szilas-patak partján előbb térdre kényszerített, majd agyonlőtt egy magyar vállalkozót. Dér azelőtt egy szarajevói börtönben ült, előtte pedig Újvidéken is gyilkolt, még 2004-ben, amiért szintén börtönben ült Szerbiában.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!