2011. január 03., 15:482011. január 03., 15:48
Az új szabályozás legszigorúbb részét a közterületekre vonatkozó előírások képezik. Ezentúl a repülőtereken, a szabadban lévő játszóterek közelében és az iskolák, valamint kórházak bejáratainak környékén sem cigarettázhat senki.
„Ez egy olyan előrelépés, amelyet már négy évvel ezelőtt meg kellett volna tenni, de azt hiszem a kormány akkor inkább meghátrált” - mondta egy pékségi alkalmazott. A spanyol parlament 2006-ban is jóváhagyott egy dohányzásellenes törvényt, amely ugyan tiltotta a munkahelyeken való cigarettázást, de a száz négyzetméternél kisebb területű bárok és éttermek vezetői szabadon dönthettek arról, hogy dohányzó, vagy füstmentes helyként működnek-e, és többségük az előbbi mellett tette le a voksát. Így a törvény egyértelműen kudarcot vallott.
Leire Pajin egészségügyi miniszter szerint évente nagyjából 50 ezren halnak meg Spanyolországban a doháznyzással összefüggő betegségek miatt, és közülük ezerkétszázan a passzív dohányzás áldozatai. A nagyobb éttermek korábban elkülönített részlegeket tarthattak fenn a dohányzók számára, ám a frissen életbe lépett szabályozás ezeket is kíméletlenül felszámolja.
Az új törvény alapján a kisebb dohányzási vétségekért 30 és 600 euró közötti, a komolyabb kihágásokért pedig 10 ezertől 600 ezer euróig terjedő pénzbüntetésre lehet számítani. A büntetések valószínűleg még így sem tartják vissza azokat a spanyolokat, akik szerint a dohányzás alapvető emberi jog. „Az embereket hagyni kéne, hogy szabadon dönthessenek a tetteikről és bizony a legtöbb, akit én ismerek, gondolkodás nélkül előkapja a cigarettáját, miután legurított néhány pohárral” - mondta egy utazási ügynök.
A Spanyolország legfőbb éttermeit és bárjait tömörítő szövetség előrejelzése szerint a dohányzási tilalom 145 ezer munkahely elvesztéséhez, valamint a szektor bevételeinek 10 százalékos csökkenéséhez vezet majd. Az egészségügyi minisztérium szerint azonban a közelmúltban Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban bevezetett hasonló törvények nem érintették rosszul az ipart.
Az új törvény engedélyezi magánkézben lévő dohányzó klubok üzemeltetését, amelyeket nyilvántartásba kell venni és ahová gyerekek nem léphetnek be, továbbá a vendégek sem italt, sem ételt nem fogyaszthatnak, illetve a helyiségben dohányárut sem vásárolhatnak. A spanyol dohányzásmegelőzési nemzeti bizottság szerint évente nagyjából ezer pincér hal bele a passzív dohányzás okozta tüdőbetegségekbe.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.