
Fotó: DIICOT
Rekordmennyiségűnek számító, csaknem másfél tonna heroint foglaltak le a román hatóságok a Fekete-tenger parti konstancai kikötőben – közölte csütörtökön a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT).
2021. május 20., 18:532021. május 20., 18:53
2021. május 20., 18:562021. május 20., 18:56
A vádhatóság közlése szerint a konstancai kikötőben két, építőanyagokat tartalmazó konténerben elrejtve találtak 1452 kilogramm heroint, ami az eddigi legnagyobb romániai heroinfogás, és az elmúlt években a második legnagyobb az Európai Unióban is. A drog piaci értéke meghaladja a 45 millió eurót. A szállítmány Iránból érkezett Romániába, ahonnan Nyugat-Európába kellett volna jutnia.
A vizsgálat alapján megállapították, hogy egy román és külföldi állampolgárokból álló nemzetközi bűnszövetkezet akciója nyomán került a heroin Romániába, s ez a bűnszövetkezet nagy kockázatú drogok szállítására szakosodott.
A román sajtó szerint a bűnszövetkezetnek egyelőre kilenc tagját vették őrizetbe, beleértve a vezetőjét is, aki teherautókból, raktárakból és több cégből álló kiterjedt szállítási hálózatot ellenőrzött. A törvényes áru szállítását ürügyként használta fel a tiltott szerek célba juttatására.
A heroin lefoglalásában és a nemzetközi bűnszövetkezet leleplezésében a román hatóságok mellett magyar, osztrák, német, holland, szlovák, szlovén, cseh és francia rendőrök is közreműködtek.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!