Hirdetés

Rekordmeleg év lehet az idei

Világszerte több kutatóintézet is megerősítette, hogy az eddigi adatok alapján globálisan a 2010-es év lehet a valaha mért legmelegebb. Az 1850 óta rendelkezésre álló rendszeres hőmérsékleti adatok szerint 1998 és 2005 voltak az eddig mért legmelegebb esztendők, s ezekkel nagyjából egy szinten lesz az idei év globális átlaghőmérséklete is az eddigi becslések alapján.

2010. november 26., 03:472010. november 26., 03:47

A végleges sorrend attól függ, mennyire lesz hűvös az utolsó két hónap, azonban még egy kemény tél – a déli féltekén pedig enyhe nyár – sem valószínű, hogy a harmadik helynél lejjebb szorítaná a 2010-es évet – tudta meg a Reuters hírügynökség három jelentős mérőhelytől, a Kelet-Angliai Egyetem klímaközpontjától (CRU), a NASA Goddard Intézetétől, valamint az Egyesült Államok Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatalának (NOAA) éghajlati adatokkal foglalkozó központjától (NCDC).

A Föld felszíni átlaghőmérséklete jelenleg mintegy 0,8 Celsius-fokkal magasabb, mint az ipari forradalom előtt, s körülbelül 0,5 fokkal haladja meg az 1961–1990-es időszak átlagát. A felmelegedés veszélyes felső határának széles körben a 2 Celsius-fokot tartják, ezzel összhangban a tavaly decemberi koppenhágai klímacsúcson is a felmelegedés e szinten belül tartását tűzte ki célul mintegy 140 ország, igaz, mindössze egy jogilag nem kötő erejű záródokumentum formájában.

Egyes klímaszkeptikusok úgy érvelnek, hogy mivel 1998 és 2005 voltak az eddigi legmelegebb évek, azóta pedig nem mértek ennyire meleget, az általános felmelegedés leállt. Ezt a nézetet azonban a legtöbb kutató elveti, hangsúlyozva, hogy a hosszú távú trend számít, nem pedig néhány kiugró érték, hiszen az egyes évek hőmérsékletét nagyban befolyásolják olyan időjárási jelenségek, mint az El Nino. A trend egyértelmű melegedést mutat, különösen az elmúlt 50 évben – húzta alá Radzsendra Pacsauri, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) elnöke a Reuters kérdésére.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) december 2-án teszi közzé becslését a 2010-es év globális átlaghőmérsékletére vonatkozóan. November 29-én, hétfőn kezdődik a mexikói Cancúnban az ENSZ soron következő klímacsúcsa, amelyen azonban szakértők nem számítanak egy átfogó, jogilag kötelező erejű klímapaktum megkötésére. A 12 napos konferencián a résztvevők egy „zöld alap” létrehozásáról egyeztetnek majd, amelynek célja a fejlődő országok klímavédelmi erőfeszítéseinek, a trópusi erdők védelmének és a tiszta technológiák nemzetközi megosztásának támogatása lenne. Globális klímaegyezmény megkötése csak jövőre vagy a következő években várható.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés