
Egymillió eurós erkölcsi kártérítést köteles fizetni a romániai útkezelő társaság egy fiatal nőnek, aki hét évvel ezelőtt a hatóság hibájából szenvedett maradandó sérülést. A huszonhat éves sértett egy közúti baleset során elvesztette a jobb karját, miután a vállába fúródott a szalagkorlát egy darabja.
2014. június 11., 18:102014. június 11., 18:10
2014. június 11., 18:162014. június 11., 18:16
Precedens értékű bírósági ítélet született egy közúti balesetet szenvedett áldozat ügyében, akinek egyúttal rekord összegű kártérítést is megítélt az igazságszolgáltatás. A bukaresti legfelsőbb bíróság szerdán kihirdetett végleges ítéletében egymillió eurós erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte az országos autópálya- és közútkezelő társaságot (CNADNR) egy fiatal nő javára, aki egy autóbaleset során elvesztette a jobb karját.
A Konstancán élő Georgiana Elena Ghegeliu 2006-ban, egyetemi hallgatóként szenvedett súlyos közúti balesetet. A lány barátjával együtt Brassó irányába autózott, amikor a személygépkocsit vezető férfinak hirtelen jobbra kellett rántania a kormányt, hogy elkerülje az ütközést egy szemből közlekedő, a sávjukra áttérő járművel.
Miközben a vétkes gépkocsi sofőrje az incidenst követően megállás nélkül elhajtott, Ghegeliuék autója lesodródott az úttestről, és nekiütközött az útszéli szalagkorlátnak. A mellvéd egy fémdarabja az ütközés nyomán átszakította a személygépkocsi jobb első ajtaját, és belefúródott az anyósülésen utazó lány vállába. A kórházba szállított áldozat életét a brassói orvosoknak csak úgy sikerült megmenteniük, hogy amputálták a jobb karját.
Elena Ghegeliu 2012 áprilisában hívta perbe az országos, valamint a Brassó megyei útügyi hatóságot. Ügyvédje, Viorel Pîslaru szerint a késlekedés egyik oka az, hogy védence súlyos depresszióba esett karja elvesztése miatt. Másrészt a romániai rendőrség csupán ötéves nyomozás után zárta le az ügyet, megállapítva, hogy a balesetért nem az áldozat barátja a felelős, hanem az útkezelő vállalat, amely nem tartotta karban a közlekedés biztonságát szolgáló korlátot.
Az alapfokú ítélet tavaly áprilisban született meg a bukaresti törvényszéken, amely a rendőrséghez hasonlóan kimondta a CNADNR vétkességét, ugyanakkor egymillió euró kártérítésre kötelezte az állami vállalatot Elena Ghegeliu javára. A táblabíróság másodfokon 200 ezer euróra csökkentette az erkölcsi kárpótlást, a sértett azonban fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, ahol szerdán született jogerős verdikt.
Különben az alap- és másodfokon eljáró bíróság egyaránt elutasította az útkezelő álláspontját, miszerint a kárigény indokolatlan, mivel az ügy elévült. Dan Şova nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős miniszter már korábban leszögezte: a hatáskörébe tartozó útkezelő társaság végleges ítélet esetén kifizeti a kértérítést a sértettnek, sőt belső vizsgálatot indít a vétkesek felelősségre vonása érdekében.
Hasonló kártérítési esetekre kevés példa van Romániában. Két évvel ezelőtt egy kolozsvári járművezetőnek mindössze húszezer lejes fájdalomdíjat ítélt meg a bíróság, miután Nagyvárad közelében belehajtott egy jelöletlen gödörbe, és kitört az autója két kereke.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!