Hirdetés

Rejtőzködő Madonna

A tegnap esti Madonna-koncert biztonsága érdekében közel ezer csendőrt és háromszáz rendőrt vetettek be, köztük kutyás járőröket és a közönség soraiban elvegyülő ügynököket is.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 27., 10:312009. augusztus 27., 10:31

Nemzetközi csúcstalálkozókat megszégyenítő felhajtással készítették elő Madonna tegnap esti bukaresti koncertjét, a főváros közlekedése ebből az alkalomból szinte teljesen megbénult. A világhírű amerikai énekesnő Belgrádból érkezett repülővel, ahol televíziós kamerák és fényképezőgépek tucatjai próbálták elkapni a nagy pillanatot, a pop istennőjének román földre lépését. Sokat nem láthattak ugyan, hiszen Madonna kendőbe bugyolálva jött le a gép lépcsőjén, és ült be rögtön a rá váró gépkocsiba. Következésképpen a híradásokban nem volt látható, csak a riporterek számoltak be arról, hogy a sztár miként érkezett a kísérő konvojjal a Bukarest központjában lévő ötcsillagos Radisson SAS Szállodába.

Ott sem sikerült azonban „tetten érni”, mivel a hátsó bejáraton ment be a rajongók és újságírók őszinte bánatára. Azt sem lehet igazán tudni, hogy melyik szobában helyezték el a pop csillagát. Állítólag nem igényelt különleges lakrészt, de a fővárosi sajtó tudni véli, hogy mégiscsak a királyi apartmanban rendezkedett be, ahol egy szoba ötezer euróba kerül egy éjszakára. A színpad mögötti kulisszákban, ahol a díva a koncert előtt és annak szüneteiben tartózkodik majd, ugyancsak kényeztetésre alkalmas módon rendezték be a helyiségeket. Például az öltözők, a pihenőszobák plafonját fehér selyemmel vonták be, mi több, a különlegesen átalakított részlegben masszázsszalont, vízmasszázskabint és edzőtermet is felszereltek a népes kísérősereg számára.

A bukarestiek a tavaly tavasszal rendezett NATO-csúcs napjait vélték tegnap átélni, igaz, csupán egy napra. Madonna ugyanis éppen az akkori csúcstalálkozó színhelye, a világ egyik legnagyobb építményének számító parlamenti palota közelében, a hatalmas kiterjedésű Izvor parkban lép fel. A biztonsági intézkedések is élénken emlékeztettek az egykori NATO-csúcs idejére. A koncert ugyanis körülbelül négyezer fős stábot mozgósított, amelyben őrök, rohammentősök, sofőrök egyaránt részt vettek. A környéket már napközben lezárták a gépjárműforgalom előtt, a csendőrök szigorú ellenőrzéseket végeztek a közeli útszakaszokon. A biztonság érdekében közel ezer csendőrt és háromszáz rendőrt vetettek be, köztük kutyás járőröket és a közönség soraiban megbúvó ügynököket is. Egy őrző-védő cég 400 alkalmazottja is a helyszínen tartózkodott.

A popdíva koncertjére – amely lapzártánk után kezdődött – a tegnapi bejelentések szerint 70 ezer jegyet váltottak, ám a hatóságok arra is számítottak, hogy a parkot övező épületekből vagy a közeli utcákból még legalább 80 ezer érdeklődő hallgatja majd a zenét. A jegyeladásokból az énekesnő mintegy 4 millió eurós bevételre tett szert.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés