Néhány másodpercre nappali fény világította meg Románia nagy részét szerdára virradóra 3 óra 5 perckor, a jelenséget helyenként erős robaj követte.
2015. január 07., 15:492015. január 07., 15:49
Az égi jelenség észlelését az ország különböző pontjairól, így a Székelyföldről is többen jelentették, a világhálón az ország különböző pontjain rögzített videofelvételek láthatóak a fényről. A szakértői vélemények megoszlanak arról, hogy meteor volt-e, vagy sem.
„Nem tudom megmondani, hogy meteorról van-e szó. Amit észleltünk, egyszerűen fényjelenség volt, ilyen típusú fényt okozhat egy nagyobb tűzijáték vagy egy katonai rakéta” – nyilatkozta a sajtónak Marius-Ioan Piso, a Román Űrkutatási Ügynökség (ROSA) vezetője.
Rámutatott, Európában nem létezik olyan pontos hálózat, amely a kis meteoritokat észlelhetné, most pedig túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a dolognak. „Az Egyesült Államokban a NASA rendelkezik pontos meteorfigyelő rendszerrel, és a január 5-ről 6-ra virradó éjszakán 34 hasonló jelenséget rögzítettek Amerikában” – fejtette ki Piso.
Egy bolida erős fénye lehetett
Adrian Sonka, a bukaresti Amiral Vasile Urseanu Asztronómiai Megfigyelőközpont vezetője úgy nyilatkozott, meglátása szerint meteorról van szó. Kifejtette, nagyon gyors volt a fény ahhoz, hogy repülőgéptől vagy helikoptertől származott volna. „Amikor egy meteor rendkívül fényes sávot von maga után, bolidáról beszélhetünk \" – mondta Sonka.
Szintén bolidának, fényes meteornak, tűzgömbnek vélte a jelenséget Nagy Antal nyugalmazott csíkszeredai fizikatanár. „Olyan szikláról lehetett szó, amely a Nap körül keringett, és amikor bekerült a Föld légkörébe, felizzott, így keletkezett az erős fény” – vélekedett. Amennyiben kisebb méretű szikláról van szó, akkor amire az a Földre érne, elpárolog, egy nagyobb szikla – legalább tíz méter átmérőjű – viszont becsapódhat, és katasztrofális károkat okozhat.
A tanár ennek kapcsán a tavalyelőtti oroszországi meteoreseményt említette. 2013. február 15-én, közép-európai idő szerint reggel 4 óra 20 perckor következett be az oroszországi Cseljabinszk felett, ahol egy légkörbe belépő, becslések szerint 17 méter átmérőjű, 10 ezer tonnás bolida erős fényjelenség és hanghatás kíséretében felrobbant. A robbanás következtében mintegy 1200-an megsebesültek, s jelentős anyagi kár keletkezett.
Hangrobbanás is kísérte a villanást
Éppen Nagyszebenben tartózkodott a csíkszeredai Görbe László, amikor felfigyelt a vakító fényre. Beszámolója szerint az azonosíthatatlan tárgy nagy sebességgel, nagy magasságban, hosszú csóvát húzva száguldott át az égbolton, fénye annyira erős volt, mint egy vakító reflektoré.
Sajtóértesülések szerint többek közt Bukarestben, Buzăuban, Galacon, Gyulafehérváron, Nagybányán, Brassóban és Szatmáron is észlelték a fényt. A Kovászna megyei Bereck községben úgy tapasztalták, a fényvillanás mellett hangrobbanás is kísérte a jelenséget.
Dimény Zoltán polgármester elmondta, hatalmas hangrobbanás hallatszott a településen és annak környékén. Mint az elöljáró magyarázta, a helyiek nagy része felébredt, és megijedt. Anyagi károk tudomása szerint nem keletkeztek, bár az ablakok, valamint az ajtók is erősen berezegtek.
A fényvillanást többen megfigyelték Sepsiszentgyörgyön is, a hangrobbanást azonban nem észlelték. A meteor – népies nevén hullócsillag – az a fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek, porszemek (meteoroidok) keltenek a légkörben, miközben a nagy sebesség miatti súrlódástól felizzva, ionizálják azt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!