Hirdetés

Rehabilitáltatnák Alan Turing világháborús kódfejtőt

Egy petíció szerint csak azért nem ismerték el megfelelőképpen Alan Turing matematikai zseni érdemeit a háború után, mert homoszexuális volt.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 31., 11:202009. augusztus 31., 11:20

Tudósok, politikusok és emberi jogi aktivisták több száz fős csoportja levélben kérte Gordon Brown brit miniszterelnököt, hogy az állam nevében posztumusz kövesse meg a modern számítógép-tudomány egyik atyjának számító Alan Turing (1912–1954) matematikai zsenit, második világháborús kódfejtőt, amiért bűnözőnek nyilvánították, és öngyilkosságba hajszolták pusztán homoszexualitása miatt.

„Alan Turing volt a legnagyobb komputertudós, aki brit földön valaha is született. Megvetette a számítástechnika alapjait, segített feltörni a nácik Enigma-kódját, és leírta a gondolkodó gép működését” – olvasható a petícióban, amelyhez interneten tovább folyik az aláírásgyűjtés. A rehabilitáció kezdeményezője, John Graham-Cumming neves informatikus szerint Turing háborús hős volt. „Ha ő nem lett volna, ma mind németül beszélnénk” – mondta, hozzátéve, hogy csak azért nem ismerték el érdemeit a háború után, mert homoszexuális volt.

Hősként tisztelik

A második világháború alatt a brit haditengerészet Bletchley Park-i kódfejtő központjában Turing vezette azt a csoportot, amely feltörte a híres-hírhedt Enigma-kódrendszert. Matematikai megérzéseivel Turing elősegítette a német katonai parancsok rejtjeleinek gyors megfejtését, ami meghatározó módon hozzájárult a hitleri birodalom bukásához, és emberéletek ezreinek megmentését tette lehetővé a szövetségesek számára. A háború után a legkorábbi igazi számítógépek egyikének, a Manchester Mark 1-nek a szoftverén dolgozott, de elméleti munkát is végzett. Felvázolta például a gépi intelligenciát tesztelő imitációs játékot, a Turing-tesztet. Az általa feltalált Turing-gép nagy hatással volt az algoritmus és a számítógépes adatfeldolgozás hivatalos koncepciójának kidolgozására.

A petícióhoz csatlakozott Richard Dawkins brit etológus, evolúciós biológus, népszerű tudományos író is, aki szerint a kódfejtő zsenit és a modern komputer atyját üldöztetés helyett lovaggá kellett volna ütni a háború után. Dawkins a The Independent című lapban kijelentette, hogy „Turing ma is élne, ha nem lettek volna a vallás által inspirált elnyomó törvények, amelyek kétségbeesésbe hajszolták”. Az Isteni téveszme szerzője szerint Turing háborús hozzájárulását nem lehet túlbecsülni.

„Talán még inkább hozzájárult a nácik vereségéhez, mint Eisenhower vagy Churchill. Neki és Bletchley Park-beli kollégáinak köszönhetően a harctéren küzdő szövetséges tábornokok hosszú időszakon át folyamatosan tisztában lehettek a nácik haditerveivel, még mielőtt a német tábornokok megvalósíthatták volna azokat. A háború után Turing tevékenysége már nem volt szigorú államtitok, lovaggá kellett volna ütni és a nemzet megmentőjeként ünnepelni. Ehelyett ezt a halk szavú, dadogó, excentrikus géniuszt elpusztították egy olyan, magánszférában elkövetett bűncselekmény miatt, amellyel senkinek sem ártott” – mondta a világhírű professzor.

Gyilkosság vagy öngyilkosság?

Alan Turing 1951-ben megismerkedett egy Arnold Murray nevű fiatal meleg munkással, aki betörőt segített házába. A bűnöző abban a hiszemben fosztotta ki Murray alkalmi partnereit, hogy azok homoszexualitásuk lelepleződésétől való félelmükben nem mernek feljelentést tenni. A tudós azonban feljelentette, és emiatt kénytelen volt beismerni homoszexuális kapcsolatát, amiért akkor két év börtön járt. Illetve járt volna, ám választhatott a börtön és a libidócsökkentő hormonkezelés között. Így egy éven keresztül ösztrogéninjekciókat kapott. A kémiai kasztráció azonban kellemetlen testi elváltozásokat okozott az addig sportos testalkatú férfinál, egyebek közt megnagyobbodtak a mellei. Ezt és a meghurcoltatást nem bírta tovább, és 1954-ben, 42 évesen öngyilkosságot követett el.

Ciánmérgezésben halt meg, valószínűleg attól a félig elfogyasztott almától, amelyet az ágya mellett találtak. Magát az almát soha nem vizsgálták, a ciánmérgezést a boncolás után állapították meg. (Az sem kizárt, hogy meggyilkolták, nehogy féltett államtitkok szivárogjanak ki a szétesett emberen keresztül.) A pusztán mássága miatt halálba hajszolt tudós személyében ma már elismerten egyik legnagyobb lángelméjét vesztette el a 20. század. Róla nevezték el a számítástechnika Nobel-díjának számító elismerést, az ACM, a világ egyik legrangosabb és egyben legnagyobb informatikai társasága által 43 éve odaítélt, az Intel cég 100 ezer dolláros jutalmával járó Turing-díjat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés