
Fotó: Boda L. Gergely
Aki kíváncsi a népi gyógyászatra, az ispotályok működésére, a vásárhelyi kórház megalapításának körülményeire, annak érdemes ellátogatnia kedd délután a marosvásárhelyi Teleki Tékába, ahol mindezekről „beszélnek a könyvek”.
2014. október 27., 16:422014. október 27., 16:42
A Téka Beszélő könyvek sorozatában ugyanis a francia forradalom, a gasztronómia, az itáliai utazások s a Téka terei után most régi orvosi praktikákról, híres vásárhelyi orvosokról faggatja Spielmann Mihály és Berekméri Árpád Róbert történészt Lázok Klára, a rendezvénysorozat házigazdája.
„A marosvásárhelyi orvoslástörténetre igyekszünk hangsúlyt fektetni, de közben nyilván szót ejtünk arról is, hogy ez milyen európai környezetbe illeszkedik bele, illetve arról, hogy az orvostörténetről szóló nagy klasszikusok közül melyek találhatók meg a Teleki Tékában” – tudtuk meg Lázok Klárától.
A 18 órakor kezdődő előadás keretében szó lesz a Tékában található gyógynövényes könyvekről, az ispotályokról, az itt használatos orvosi praktikákról. A Téka orvosi szakkönyveiről, a vásárhelyi kórház megalapításának körülményeiről is beszélnek, valamint olyan híres helyi orvosok munkásságáról, mint Mátyus István és Gecse Dániel.
A Teleki Téka freskós termében szevezett előadás egyik meghívottja, Spielmann Mihály történész, aki amellett, hogy orvostörténetet oktatott a a vásárhelyi orvosi egyetemen kilencvenes években, a Téka könyveinek kiváló ismerője, hiszen majdnem 40 évet dolgozott az intézményben. A másik meghívott Berekméri Róbert Árpád, történész-levéltáros, akinek kutatásokat végzett a vásárhelyi ispotályok témájában. Barabás Olga rendezőnek köszönhetően kis jeleneteket is bemutatnak a közönségnek Puskás Győző és Gönczy Katalin színész közreműködésével.
A Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője. Törzsanyagát két nagyobb könyvgyűjtemény, a 40 000 kötetes Teleki Téka és a 80 000 könyvet számláló Bolyai Könyvtár képezi.
Az úgynevezett vegyes gyűjtemény több egykori magángyűjtemény, megszüntetett felekezeti iskola és egy ferences kolostor idekerült töredékkönyvtáraiból áll – ily módon a hagyományos erdélyi könyvtártípusok szinte valamennyi változata jelen van az állományban.A Teleki Téka magyar nyelvterületen az egyik első nyilvános könyvtárként nyílt meg 1802-ben, azóta is megszakítás nélkül működik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!