2011. január 19., 10:432011. január 19., 10:43
A centenárium alkalmából a fia, Ron Reagan könyvet jelentetett meg My Father at 100 címmel, amelyben azt állítja, hogy a betegség kezdődő jelei már a Fehér Házban megmutatkoztak. Az elnök ugyanakkor nem volt tudatában annak, hogy Alzheimer-kórja van, s ha tudta volna, mindenképpen lemondott volna még azelőtt, hogy a második mandátuma 1989-ben lejárt volna – állította memoárkötetében a Reagan fiú. „Nincs rá bizonyítékom (mint ahogy senki másnak sem), hogy tudatában lett volna egészségi állapotának. És ha mondjuk 1987-ben diagnosztizálták volna, lemondott volna? Azt hiszem, hogy igen” – fogalmazott Ron Reagan.
Az Alzheimert 1994-ben állapították meg a hidegháború győztesének tekintett Reagannél, vagyis egy fél évtizeddel azután, hogy távozott a Fehér Házból. A rendkívül népszerű republikánus politikus 2004-ben hunyt el, 93 éves korában. A kór első tünetei 1984-ben, a demokrata Walter Mondale-lel folytatott elnökjelölti vitában mutatkoztak meg, amikor Reagan nem találta a szavakat, és a fia szerint „elveszettnek és dühösnek” látszott. Az ifjabb Reagan szerint azonban ez semmit sem von le az Egyesült Államok 40. elnöke örökségének értékéből.
A volt elnök születésének centenáriumára 44 centes emlékbélyeget jelentetett meg az amerikai posta, a washingtoni Nemzeti Levéltár pedig kiállította azon beszédének kézzel korrigált vázlatát, amelyben a Szovjetuniót „a gonosz birodalmának” minősítette. Reagan 1983-ban minősítette a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának” az Evangélikusok Nemzeti Szövetsége előtt elmondott floridai beszédében. ő volt az, aki 1984-ben beindította az Egyesült Államok úgynevezett „csillagháborús” rakétavédelmi védelmi programját, amellyel az erejét meghaladó fegyverkezési versenyre kényszerítette a Szovjetuniót.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.