
2010. augusztus 18., 10:492010. augusztus 18., 10:49
„Be kellett volna jelentenie, hogy vissza kell mennünk a Holdra. Sohasem kellett volna elmennünk onnan. A Holdra kell mennünk és kiépítenünk egy bázist, hogy rakétát lőjünk fel a Marsra, aztán a Marsra kell mennünk és gyarmatosítanunk a Marsot. Aztán, ha ezt megtettük, örökké fogunk élni” – nyilatkozott Bradbury. A marsbeli krónikák, a Fahrenheit 451, a Gonosz lélek közeleg és A tetovált ember szerzője augusztus 22-én tölti be a 90. életévét.
Los Angelesben filmvetítések és megemlékezések sorával tisztelegnek a híres alkotó, Amerika egyik legnagyobb álmodójának életműve előtt. Bradbury a napi politikában sem ért egyet a konzervatív oldalról a „túlságosan sok” állami beavatkozás miatt bírált elnökkel. „Úgy gondolom, hogy ebben az országban forradalomra lenne szükség. Túl sok a kormányzati beavatkozás. Nem szabad elfelednünk, annak a nép kormányának, a nép választotta, a népért dolgozó kormánynak kell lennie” – mondta Abraham Lincoln gettysburgi beszédét idézve az amerikai irodalom nagy öregje. Obamának szerencséje volt a szóhasználat miatt, mert volt olyan elnök, akivel kapcsolatban Bradbury tényleg nem tett lakatot a szájára. Bill Clinton fejét például egyenesen az ülepével rokonította.
És nem tartja meg magának a véleményét, amikor a saját életművével kapcsolatos „tévhiedelmekkel” találkozik. Ray Bradbury tiltakozik az ellen, hogy munkásságát a tudományos-fantasztikus skatulyába szorítsák be. Saját megítélése szerint gazdag életművéből egyedül a Fahrenheit 451 számít sci-finek. A Holdra való visszatérést követelő író egyébként távolról sem megszállottja a műszaki kacatoknak. „Túl sok mobiltelefonunk van. Túl sok internetünk van. Meg kell szabadulnunk ezektől a gépektől. Túl sok gépünk van manapság” – vélekedett. Nem lelkesedik a webes szolgáltatóktól sem. Még akkor sem, ha azok történetesen az ő könyveit szeretnék elektronikus formában eljuttatni a nagyközönséghez.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.