2011. október 06., 05:492011. október 06., 05:49
A zenekar most ünnepli 20. születésnapját, tagjai elmondták: nem titok, hogy leginkább klubokban szeretnek fellépni, és ilyenfajta koncertekre eddig Erdélyben nem nagyon volt alkalmuk. A kérdésre, hogy 20 év alatt miben változott az zenekar, azt válaszolták, letisztultabb lett a zene, és a tagok jobban be tudják fogni az energiákat. „Lényegében viszont ugyanazok a csávók maradtunk. Igyekszünk ugyanolyannak megtartani magunkban a dolgokat, mint 25 évesen” – értettek egyet.
A fiúk arról is egyformán gondolkodnak, hogy 20 év alatt a legnagyobb boldogságot az önfeledt együtt zenélés folyamata vagy állapota, a közös játék pillanata nyújtja számukra. A koncerten hallható számokról annyit árultak el, hogy az együttes egy 60 dalos összeállításból választja ki azt a 35 dalt, amit majd egy-egy helyszínen eljátszanak. Vegyes a lista, elhangzanak majd régebbi és újabb dalok is, ez utóbbiakból lesz több” – magyarázta Varga Livius. A zenekar népszerűsége kapcsán elhangzott, a Quimby továbbra sem kíván megállapodni, vagyis ha választani kell a biztos, de kihívást nem tartalmazó dolgok és a művészileg is kecsegtető helyzetek közül, minden bizonnyal ez utóbbira voksolnak.
Az együttes tegnap Marosvásárhelyen lépett fel, ma Kolozsváron, holnap Székelyudvarhelyen, holnapután pedig Nagyváradon koncertezik. Mivel a magyar alterock legkedveltebb és legsikeresebb csapata idén ünnepli huszadik születésnapját, ez évben számos régóta dédelgetett álmát váltja, váltotta valóra. Ezek közt szerepel egy Quimby-film, melynek már az utómunkáit végzik. Szintén szülinapi ajándék volt a tavaszi európai koncertkörút, és a jubileumi év megkoronázása lesz novemberben Budapesten – az Arénában – a „nagy” születésnapi örömzenélés. A Quimby 1991-ben alakult Dunaújvárosban, tagjai: Balanyi Szilárd – zongora, orgona, szintetizátor, vokál, Gerdesits Ferenc – dob, Kárpáti József – trombita, Kiss Tibor – gitár, ének, mandolin, zongora, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Varga Livius – ütőhangszerek, vokál.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.