
A magyar dal olyan kincsünk, amely közel áll mindenkihez, aki magyarul ért és beszél – mondta Presser Gábor. Az LGT együttes fontembere nyitotta meg vasárnap a Magyar Dal Napját a Vas megyei Bükön, amely idén a magyarországi rendezvénysorozat központja, a magyar dal fővárosa volt.
2015. szeptember 14., 17:152015. szeptember 14., 17:15
A Kossuth-díjas, érdemes művész a Magyar Dal Napjának ötletgazdája hangsúlyozta, mindenkit köszönet illet, aki szívén viseli a magyar dalok sorsát és aki az elmúlt években előadóként vagy nézőként, hallgatóként bekapcsolódott az ország több pontján, számos színpadon zajló rendezvényekbe.
A Magyar Dal Napja Presser szerint nem hivatalos ünnep, nincs benne a naptárban, az eredeti ötlet ugyanis éppen az volt, hogy aluról szerveződjön, önkéntes módon, mindenki önmagától kapcsolódhasson hozzá, és a rendezvény zene és a dalok által válhasson ünneppé. A zenész úgy fogalmazott, bár a a magyar dal közel áll mindenkihez, aki magyarul beszél, mégis valamennyien egy kicsit mostohán bántunk vele.
Emlékeztetett, hogy 2008-ban, amikor a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján megtartották az első Magyar Dal Napját, a rádiókban, a magyarországi médiában játszott daloknak kevesebb mint a tíz százaléka volt magyar. „Eközben kezdett feledésbe merülni sok olyan magyar dal, amelyről még felvétel sem készült, vagy ha készült is, megsemmisült, mert nem volt olyan hordozó, amelyen meg tudták volna őrizni, így csupán kottákban létezik” – mondta.
Presser azt mondta, most is lát veszélyeket, és ha nem figyelünk oda, nemcsak a régmúlt dalai veszhetnek el, hanem a most íródott dalok egy része is. Sok értékes dal ma – internet ide vagy oda – szinte a hiábavalóságnak íródik, valamiért nem tud eljutni a szélesebb közönséghez – jegyezte meg a zenész. Fontosnak tartja, hogy továbbra is legyen az év 365 napjából legalább egy, amelyen a magyar dal kerül a figyelem középpontjába.
A gyógyfürdőjéről híres vasi kisváros, Bük idén két másik településsel, Zsirával és Szombathellyel összefogva szervezte meg a Magyar Dal Napja helyi rendezvényeit. Fellépett az Express együttes, Somló Tamás, Karácsony János, Solti János és barátaik LGT-számokat adtak elő, majd színpadra lépett a Zaporozsec, a Pál Utcai Fiúk, a Kowalsky meg a Vega és végül a 30Y együttes is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!