
Fotó: Haáz Vince
Erdély és a közép-kelet-európai térség egyik ikonikus zenei, kulturális fesztiváljává nőheti ki magát az Awake. Augusztus 15. és 18. között harmadik alkalommal is maradandót alkottak a Teleki-kastély parkjában a szervezők. A hangulathoz, a környezethez ugyan a koncertkínálat még nem nőtt fel, de eredetiségben már az európai élmezőnybe saccolható a gernyeszegi butikbuli.
2019. augusztus 19., 19:102019. augusztus 19., 19:10
2019. augusztus 20., 19:032019. augusztus 20., 19:03
Kemény napok – ezzel a felvezetéssel osztotta meg közösségi oldalán a harmadik Awake fesztivál kezdetét Teleki Kálmán gróf. A gernyeszegi Teleki-kastély mindig kedélyes tulajdonosa ezúttal is aktív részese volt a múlt hétvégén csúcsosodó, négynaposra bővült rendezvénynek, azt viszont most sem felejtette el megjegyezni, hogy mivel számára a nyári időszakban lakhelyként is szolgál az impozáns épület, vannak álmatlan éjszakái a koncertek miatt.
A gróf újságíróknak nyilatkozva felidézte három évvel ezelőtti tépelődését, amikor az új fesztivál helyszíneként merült fel a kastélypark.
– fogalmazott Teleki Kálmán, aki kiemelte, nem pénzben lett gazdagabb az Awake által, hanem a kastélyt tette az eddiginél jóval ismertebbé a zenei és kulturális rendezvény.
Fotó: Haáz Vince
A Marosvásárhelytől tizennégy kilométerre fekvő Gernyeszegen ezúttal is többet kaptunk, mint egy koncertektől hangos rendezvényt.
Feltűnően sok volt a fesztivál területén a szelektív hulladéktároló, s visszaválthatók voltak a műanyag poharak is. Így bár borsos, kilenclejes áron csapolták a sört az Awake-en, két összegyűjtött pohárért cserébe ingyen sör járt, ami csökkentette a kiadást.
Fotó: Haáz Vince
Az ételárak nem voltak alacsonyak, egy pizzát huszonöt lejért adtak, de volt háromlejes zsíros kenyér és tizenöt lejes hotdog is. A fesztiválon helyi és nemzetközi művészek installációit is kiállították az Artdoor szervezésében. Volt mozi, erdei könyvtár, interaktív színház, s a „feed your mind” program keretében színvonalas beszélgetések. A The Cube-on, a főszínpadon többek közt a Netsky, a Pussy Riot, a Blahalouisiana lépett fel, nagy bulit csapott a belga Triggerfinger és a holland De Staat, s óriási élményt nyújtott a Simona Strungaru zeneszerző, karmester fellépése a marosvásárhelyi filharmonikusokkal.
Fotó: Haáz Vince
Mandel Szabolcs, az Awake sajtóreferense lapunk érdeklődésére elmondta, a fesztiválon résztvevő két magyarországi csapat jól érezte magát. „A Blahalouisiana sajnos a fellépést követően buszra szállt és utazott tovább, egy újabb fellépésre. De elmondták, nagyon hangulatos kis fesztivált ismerhettek meg, tetszett nekik a közönség, s különlegesnek tartották a színpadot. A Mörk a fellépés után még maradt a fesztiválon. Ők is kiemelték a fesztivál hangulatát, a helyszínt. Külön kiemelték a közönség energiáit a koncert alatt” – tájékoztatott Mandel Szabolcs.
Fotó: Haáz Vince
Az Awake fesztivál sokat hangoztatott „butik” jellegéről a sajtóreferens kiemelte: családias és a természetben van, a zenei programokon kívül pedig egyéb tevékenységeken is részt lehet venni. Májusban a The Guardian című brit lap a gernyeszegi rendezvényt Európa húsz kisebb, de kiemelkedő fesztiválja között említette.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!